Ördögi Vendetta

Ezt már nagyon régóta meg akartam mutatni, csak ehhez össze kellett kovácsolnom a régi gépemet.

2005...kedves barátnőm születésnapjára kapott egy fényképezőgépet. Éppen próbálgattuk, amikor megláttam a játékpisztolyt. Egy percig csak bambultam, a következő minutumban pedig már a lépcsőházban álltunk CSP-vel, aki feszült figyelemmel hallgatta az ifjú direktorpalánta első szereplőinstrukcióit. Kb. 5 perc múlva a muszter (nyersanyag) már meg is volt, következett az utómunka-mivel mással, mint Movie Makerrel.

Rammstein betűtípus, vörös feliratok, álnevek, az első renderelés és az azt követő megtekintés után érzett diadalérzet ("igen, ez kurva jó lett")...az Ördögi Vendetta elkészülte nélkül kétlem, hogy ma egy filmes pályára készülő, művészmoziba járó, mindenen forgatókönyvként, filmjelenetként gondolkodó, unalomból Nimródot kiagyaló Cronenberg-buzi lennék.

Köszönöm Bea, köszönöm, CSP! :)

Főszerepben: Csörgei Péter, Enczi János

Pokoli narráció: Tóth Máté

Aliens szerzemények

A nemrégiben megvásárolt Üvegfolyosó kötet, ha nem is nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, felébresztette bennem a szunnyadó képregénykedvelőt, így elhatároztam, hogy mindenféleképpen beszerzem az Amerikában májusban megjelent, friss Aliens füzetet. A képregény az első film 30. és az első képregény 20. évfordulója alkalmából jelent meg-sokunk örömére. A comicsinvest.hu-nak hála ezt teljesen jutányos áron, 1050 magyar forintért tehettem meg(eredeti ára 3,50 dolcsi), bevallom sokkal nagyobb összegekre számítottam. És ha már megtaláltam, szintén elfogadható áron, nem tudtam nem megrendelni kedvenc Aliens kérpegény-szériám, a Nightmare Asylum első két, magyarul megjelent számát sem. Júliusban érkezik a másik két szám is, csak közben kiürült a pénztárca. Picivel több, mint 2000 forintot költöttem 3 képregényre, és végre érzem, hogy valami értelmesre vertem el csekély fizetésemet!:)

A jubileumi megjelenés (alcíme nincsen) felettébb jó képregénynek ígérkezett az aliensonline-on bemutatott előzetes képek, és az író személye, John Arcudi alapján (eddig csak Aliens történeteket olvastam tőle, de kisebb utánanézés után kiderült, hogy az úriember elkövetett már számos Mask, Hellboy, ill. annak spinoffjának tekinthető B.P.R.D. történetet, valamint a nemsokáa megjelenő új Predator-széria scriptje is az ő tollát dícséri). Azt kell hogy mondjam-bár semmi közük egymáshoz-, hogy az Üvegfolyosó után nem sok jóra számítottam, de egy jó nagyot csalódtam, méghozzá pozitívan!

Az első szám még csak amolyan sztori-felütés, kedvenc nyáladzó dögeinket nem nagyon látni benne, csak pár kép erejéig. A füzetecske több elemében a Nyolcadik utas: a Halált idézi: a lassú kezdés, az ébredező legénység(és számuk, ugyanis heten vannak-még a nemi eloszlás is egyezik), a hölgyemény bugyija, az asztalnál való gyülekezés, és a számítógép által ismételgetett hívás momentumában is az örökbecsű klasszikusra ismerünk. Szó sincs lopásról, ez szimpla tiszteletadás a csodálatraméltó évforduló alkalmából. Szépen lassan megismerjük a szereplőket, és részesei lehetünk a Chione bolgyóra való leszállásuknak. A lomha kezdet után Arduci viszont úgy pofánver, amit öröm nézni, tökéletes! Nem mondom meg mit, tessék csak megvenni!:)

A rajzokról...Zach Howard neve ismeretlen volt eddig Aliens berkekben, és hogy ezek után az is marad-e, kétlem, de azt majd a jövő dönti el. Rajzai kifejezetten szépek, kissé rajzfilmszerűek. Személy szerint kivetnivalót nem találtam a rajzokban, ahogyan a színezésben sem. Bár egy élijenes kérpegényhez talán kevésbé élénk színek, és komolyabb stílus dukálna, de ritka igényes képekkel találhatjuk szemben magunkat(végre...!).

Tehát a füzet minden szempontból teljesen kielégítő, csak a 32 oldalból 10 oldalnyi reklám tépi ki az ember szemét majdnem, de azt a kedvünkért nem fogják kivenni. Nagyon várom a következő számot! Bátran ajánlom minden alien-fannak.

A Nightmare Asylum-ot bár ajnároztam eleget pár héttel ezelőtt, így csak röviden: az egyik leggyönyörűbb képregény, amit életemben láttam, később nem kevésbé királyosságos könyv is született a képregény alaján, ergo sztori is kifejezetten szájfer. Szomorú látni, hogy egy 98-as képregény éves előfizetési díja ma egy füzet ára, de örülök, hogy végre ismét a mancsomat tehettem gyermekkorom kedvencére! Ráadásul olyan minőségben, mintha most hoztam volna az újságostól...

Ettől a sok Aliens képregénytől megjött az ihlet, és vázlatolgatok egy saját sztorit, de messzemenő következtetéseket nem merek levonni-drukkoljatok, yo!

Üvegfolyosó és egyéb történetek

Bezonyám, nemrég megjelent az általam annyira várt Aliens-Üvegfolyosó és egyéb történetek című képregénygyűjtemény, mely újabb kísérletet tesz egy kis életet lehelni a már közhelyként halottnak nevezett magyar képregénypiacba. Pár éve, amikor ennek az "életlehelésnek" az egyetlen értelmes(bahh) képviselője az Ultimate Spiderman magyar megjelenése volt, személy szerint nagy értékű fogadást nem mertemvolna tenni hogy valaha is lesz igazán cool képregény újra szeretett hazánkban. De az idő rámcáfolt, mert jött a Rozsomák(azóta behalt), a Sin City(máig megjelenik), az Ultimate X-Men(bár én ugyanannyira utálom, mint az áltimét pókot,de ez legyen az én bajom), és még sorolhatnám.

A már emlegetett piachalál előtt közvetlenül megjelent már Aliens képregény, a Szukits Kiadó kiadta a négy számos Lidérces Utazást(Nightmare Asylum), melyet a mai napig kedvenc képregényeim között tartok számon. Ezt követte az előzmény, az Idegenek a Földön(Earth Hive) kiadása, mely emlékeim szerint a harmadik számnál megszűnt, ahogy a kiadó több, jobbnál-jobb sorozata is, mint a Predator vagy a Maszk.

Tehát az Üvegfolyosó, és kiadója, a Cartaphilus nagy kihívás előtt álltak, hiszen egy régóta tátongó, hatalmas űrt kellett betölteniük, kiváltképpen a rajongók szemében. Mivel magamat is annak tekintem, gondoltam írok egy kis rövidke élménybeszámolót, urambocsá értékelőt-ugyanis a mai nap alkalmával megvásároltam a kötetet. Hogy szememben teljesítette-e a feladatát, nemsokára kiderül :). Már az elején megjegyzem, hogy senki esetleges vásárlási szándékát nem szeretném gyengíteni/erősíteni, csupán önnön szerény-szerénytelen véleményemnek adok hangot! Ugorjunk is neki-ha a képregényekre is vonatkozik a spoiler fogalma, óvatosan közelítsetek!



A kötetben 4 minitörténet kapott helyet. A kiadó dicséretére legyen mondva, hogy igyekeztek négy teljesen különböző korzsakbeli, látásmódú, stílusú képregényt keresni, és ez sikerült is. Ezzel csak az a bajom, hogy véleményem szerint az Aliens képregényekben több az igénytelen bóvli, mint az igényes alkotás, emiatt aggódtam is a történetek kiválasztásával kapcsolatban.

Földre szállt angyal (Earth Angel, 1994)

Szerintem mind a filmművészetnél, mind könyveknél, képregényeknél, játékoknál stb. meghatározó az első 5-6 perc/oldal/fejezet. Ha érdekes, izgalmas, akkor a néző,olvasó továbbmegy érdeklődve, ám ha unalmas, csúnya, vagy bármilyen negatív jelző illeti, akkor sokan félreteszik az adott "tárgyat". Nos, ha ezt nagyon komolyan venném, akkor az Üvegfolyosó a kukában végezte volna. Rengeteg Aliens képregényt olvastam az idők folyamán (főként az internet hathatós segítségével), és sajnálatos ezt leírni, de ennél szarabbal még nem találkoztam.

50-es évek Amerikája. Egy párocska lezuhant űrhajót talál, melyből annak felrobbanása előtt kivonszolják eszméletlen pilótáját. Az illetőnek egy aranyos kis facehugger van az orcáján, és az orvosi szobában meg is születik a bébi-egy királynő természetesen. Innentől fogva a történet teljesen összevissza és értelmetlen lesz. Isznak a kocsmában, valaki kimegy vizelni, jön a királynő, ledarálja. Majd két másikat is, aztán még egy párat. Eközben a doktor autóba taszigálja a családot hogy elvihesse őket-persze ott is jelen van a királynő, és betámadja a kocsit. Az felrobban, család domboldalon legurul, jönnek a kemény motorosok(!), aztán tojások, mellkasrobbantók, benzin, tűz, és a végén egy olyan dramaturgiai csavar, melyet Jim Davis is megirigyelhetne...a forgatókönyv minden pillanatában egy slasher mozit idéz, mely az 50-es évek környezetében kiválóan(?) funkcionál. Ha ez az egész tematika szándékos, gratulálok, ha nem, anyátok. A rajzstílus klasszikus (ki hitte volna '94-es képregénytől:), és John Byrne stílusa...nem lesz a kedvencem. Sok helyen túl "sűrű", zavaros, és a színezés sem kedvez az olvasói szemnek. Az utolsó pár oldalt vért izzadva kell értelmezni...Mindent egybevetve nem túl reményteli kezdés.

Üvegfolyosó (Glass Corridor, 1998)

A címadó füzetecskével kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Egyrészről a rajzok és a színezés(főleg az utóbbi) itt sem túl kielégítőek, néhol kifejezetten zavaróak-viszont a történet nagyon jó. Legalábbis amennyire ki lett bontva, érzésem szerint még pár oldalig lehetett volna boncolgatni.

Főhősünk Frank, szakmáját tekintve bérgyilkos. A történet elején tanúi lehetünk, ahogy munkája végezte közben(a'ka célszemély likvidálása) rémképek gyötrik, mintha mindenki őt nézné egy üvegfalon keresztül. "Szemtanúi" és saját lelkiismerete elől egy csempészhajóra menekül. Ám a hajó a csempészett embereken kívül mást is szállít, mégpedig mindenki kedvenc banánfejű élijenjének egy példányát, aki az elmés legénység segítségének köszönhetően kiszabadul, és tizedelni kezdi felszabadítóit. Ám Frank már ismeri az idegent, és azt is, hogyan kell megölni...

Felszínesen ennyi a történet, ám helyet kap egy kis vallás,egy terhesség, és Frank lelkiismerete, és összeségében egy frankó, sok helyen (pl. a szülésnél) A3 fílingem volt, ami nekem jó, többeknek kevésbé. Ha már itt tartunk, az egész történetet körüllengi az a bizonyos alien atmoszféra, melyet csak igen kevés rajzolt füzetben tudtak akár nyomokban is visszaadni-kár hogy a rajz lerombolja az összképet...:(. De ne károgjunk, az Üvegfolyosó egy jól sikerült darab!

Malac (Pig, 1997)

Az általam legjobban várt rész. Űrkalózok egy elhagyatott bolygón lezuhant hajóroncsot találnak, melynek rakománya mesés -kb. 70 millás-értékű. Az egyetlen problémát a roncs mellett fészkelő idegen horda jelenti. Ám a banda főnökének, Stich-nek nagy ötlete támad:a legénység kismalacára távirányítós bombát szerelnek, és ledobják a roncs mellé. Ám a terv meghiúsul, és ha akarják a rakományt, újat kell kieszelni...

A borító egész egyszerűen zseniális, a téma aranyos és rengeteg poén lehetőségét rejti magában. Előre tudtam, hogy ez lesz a legjobb sztori a négy közül. El lehet rontani egy teljeséggel ironikus és humorra épülő sztorit, miszerint egy Babe-szerű ártatlan kismalac baszik ki egy hordányi aliennel, megszerezvén a milliókat "szeretett" gazdijainak?

El.

Biztosan én vagyok ízlésficamos, mert manapság túl sok képregényre mondom azt, hogy csúnya. OK, hogy nem lehet mindenki egy Beauvais, vagy egy Mignola, akár egy Romita Jr... de ilyen ocsmány szart egész egyszerűen nem értem, hogyan lehet rajzolni, és kiadni. Kétlem, hogy találok olyan embert, aki elolvassa a Malacot, és csettint egyet, mondván "de faszák a rajzok!". Mind a ceruzarajz, mind a színek kritikán aluliak, és aláássák az egész képregény értékét. Én szebbet rajzolnék, efelől nincs kétségem-szomorú...

Vadász (Stalker, 1998)

Ahogy a Malac a legjobban várt sztorim volt, úgy a Vadász érdekelt a legkevésbé. Vikingek és alienek? Őszintén szólva sok helyszínen, sokféle szereplővel el tudok képzelni egy alienek elleni harcot ábrázoló szituációt, de a vikingek kora nem ezek közé tartozik. Meglepve tapasztaltam gondolataim cáfolatát, és meg kell mondanom, a Vadász a legjobb a négy füzet közül, méghozzá kimagaslóan!

A sztori nem túl tekervényes: Rainulf és hada elhatározzák, hogy egyszer s mindenkorra leszámolnak a vikingek népét évtizedek óta írtó, legendás sárkánnyal-ez a sárkány lenne ugyebár az alien.

Mivel nem fikázni kell, nem tudok érdemben annyit a Vadászról nyilatkozni, mint tettem azt feljebb, de azért igyekszik az ember...a rajzok csodaszépek. Első blikkre Den Beauvais is készíthette volna, de David Wenzel stílusa kisebb vonásokban különbözik a kanadai mesterétől-de mindketten gyönyörűen alkotnak, kétségtelen. Mondjuk lehetne kötekedni, hogy a vikingek korában az alien(főleg a feje ugye) miért hajszálpontosan ugyanolyan, mint amilyen az LV-426-on fejlődött ki a kihalt, élettelen bolygón, de ennyire nem vagyok véresszájú fanboy. Szépséges külső, normális történet-az Üvegfolyosó legjobb része!

Hát ez lenne a várva-várt négy történet rövid értékelése szememmel. Amint az kiderült, nem vagyok maradéktalanul elégedett a kötettel, ámbár lehet, hogy csak az elvárásaim voltak túl nagyok, vagy csak túlontúl kritkus szemmel figyeltem a dolgokat. A kérdés, hogy egy rajongónak megéri-e kifizetni a kötet árát, mindenki döntse el maga. Részben megbántam, mert 2 történet egész egyszerűen ronda, és ez tönkreteszi az összképet. Másrészről örülök, hogy végre ismét megjelent egy Aliens képregény, és magaménak tudhatok egyet. A borítót a megjelenés előtt csúfnak tartottam, de így, kezemben tartva visszavonom-semmi baj nincs vele. A gyűjtemény kereken 100 oldalas, kiváló minőségű papírra (nem wc-papír,mint a Pókember) nyomott, nívós munka. Ha a Földre szállt angyal és a Malac (de leginkább utóbbi) helyett egy másik, igényesebben megvalósított történetet választottak volna a készítők, egy rossz szavam nem lenne. De örüljünk így is, hogy újra Aliens képregényeket olvashatunk magyarul, és nem monitoron "keresztül". Őszintén remélem, hogy az újabb kötetre nem kell hosszú éveket várnunk, és a készítők szemei olyan mesterművek felé fordulnak, mint pl. a Salvation-Sacrifice, vagy a Nightmare Asylum. Apropó, ha valakinek megvannak a régi Lidérces utazás számok, és túladnának rajta, okvetlenül jelentkezzenek!

Apocalyptica - a beakadt lemez

Az Apocalypticát még hajdanán, a rockzenével való barátkozásom kezdeteinél ismertem meg, méghozzá a Guano Apes énekesnőjével, Sandra Nasic közreműködésével készült Path(Vol 2.) című szám "segítségével". Lenyűgözött az (azóta kvartetté bővült) trió zenéje - metál csellóval játszva, egész egyszerűen fantasztikus, más szó nincs is rá. Lelkesedésem a banda iránt azóta sem csökkent. Tökéletesen, egyedülállóan ötvözik a metált a komolyzenével, olyan különlegességet nyújtanak, amit senki más a jelenkor metal-szcénájában.

Jelen lemezajánló tárgya nem mai darab, egészen pontosan 2005-ös megjelenésű a nemes egyszerűséggel Apocalyptica című lemez, mely véleményem szerint a tébolyult finnek karrierjének zenitje (a szakma és a rajongók inkább a tavaly megjelent Worlds Collide-ot tartják annak), egy fantasztikus hallgatnivaló, nem csak a fémzene kedvelőinek. Az egész album teljesen letisztult és átgondolt, egyetlen odaillő szám (mit szám, hang) nincs a 11 szerzeményből-a Worlds Collide szerintem ebből a szempontból elég nagyott bukott.

Az indító szám a Life Burns, melyet még azok is ismerhetnek, akik nem mozognak annyira otthonosan a rockzene világában, hiszen nagy sláger volt anno. Szélsebes szerzemény, ahol az a Lauri Lyönen énekel, aki kismilliószor megbotránkoztatta már az igényesebb füleket és szemeket a The Rasmus nevezetű bóvlizenekar frontembereként. Itt nem nyávog, nem vinnyog, és lám kiderül:ennek a srácnak nincs is rossz hangja! Más kérdés hogy azóta se használja semmi értelmesre.

Ezután két instrumentális szerzemény következik, egyik jobb, mint a másik. A Quutamo egyszerre gyors és lírai, varázslatos darab. A Distraction az egyik legjobb szám a lemezről, erősen hasonlít a Quutamora és a későbbi Fisheye-ra, utóbbira főleg tempójában. Kicsit vészjósló hangulattal megáldott, kifejezetten pörgős darab.

Megérkeztünk a Bittersweet-hez. Bezony, a régen (túl) sokat sztárolt koprodukció a csellósok, Lauri és Ville Vil...Való Vili...Váll Valla...tehát a HIM frontembere között. Lauri itt már előveszi kiherélt stílusát, szerencsére Valo mély baritonja kiválóan ellensúlyozza. A zene pedig...maga a varázslat. Komor és melankolikus, de felemelő is egyben, ahogy azt megszokhattuk (báff ekkora közhelyet).

Az ötödik, Misconstruction névre hallgató szerzemény visszatér a Quutamo-Distraction irányvonalra-tisztes tempó, hibátlan szám.

A Fisheye egy roppant kellemes, sokszínű "bólogatós" szám, koncerten ez a 4 perc igencsak megdolgoztatja a nyakizmokat. Tökéletes!

Nincs Apocalyptica lemez minimum egy szívszaggatóan bámulatos lassú szám nélkül. A Farewell egy gyönyörű és szomorkás ballada, egy-egy rosszabb pillanatban könnyen megríkathatja az embert. 5 és fél perc tömény érzelem, a dallam egyből az ember fülébe férkőzik, és nem mászik ki onnan soha többé.

Miután kipityeregtük magunkat, a Fatal Error picit felébreszt, kirángat az álomvilágból-hogy aztán a Betrayal/Forgiveness tőből leszakítsa a hallgató fejét. Elképesztő az az energia, ami ebben a számban leledzik, az ember el sem hiszi, hogy egy vonós hangszerből ilyen hangokat is ki lehet hozni. A vendégdobos Dave Lombardo (Slayer, Testament és még ki tudja hány együttes) itt aztán kiad magából mindent, és megmutatja, miért is a világ egyik legjobb dobosa. Nincs rá más szó, a Betrayal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főikola leendő Metal szakán definíció lesz a nagybetűs ZÚZDA fogalmára.

Miután szétvertünk magunk körül mindent, és visszaraktuk fejünket az őt megillető helyére, térjünk rá személyes kedvencemre:merüljünk el a Ruska mindennél gyönyörűbb, és szomorúbb világában. Lágy billetyűfutam kíséri ezt a csodálatos balladát, melynek refrénje hallatán a legkeményebb tököscsávó is megborzong. Szavakba nem tudom önteni, mit jelent nekem ez a szám...

Zárótételként a Deathzone következik, mely mintha vissza akarná terelni a hallgatót a valódi, zord világba. A pergő dob és a mélységesen búgó cselló elegye világvége hangulatot áraszt magából, míg teljesen el nem csendesedik. Találó a cím...

Ez lenne tehát a mostanság letöbbet hallgatott albumom. A beakadt lemez szó szerint értendő, hiszen napok óta csak elvétve hallgatok mást. Remélem meghoztam a Kedves Olvasó kedvét egy kis zenehallgatásra! Higyjétek el, megéri, igényesebb zenét a mai világban nehezebb találni-persze lehet azért. Nem csak metálarcoknak!

Tiszta lap

Amint azt észrevehettétek(van olvasó?), jelentős, szinte teljes designátalakítás történt a blogon-már sokadjára. Tavaly június 15-én indítottam puszta unalomból a blogot, és azóta emlékeim szerint 3 jelentősebb változtatás volt kűlcsíny terén. A mostani design teljeséggel rögtönzött, amúgy az új fejléc ez lett volna:


Természetesen színesben, csak útközben elment a kedvem az egésztől.

Hús kolléga terminálta a Hellwater-t, és amikor ennek okát ecsetelte, elgondolkodtam valamin. Visszaolvastam nem túl hosszú archívumomat, és rájöttem a Krankheit Blog szánalmas mivoltára. Ha nem filmajánlókat írtam, akkor a múltamat bolygattam, vagy önsajnálatban fürödtem-esetleg mindkettőt egyszerre. Márpedig ez nem helyes, legalábbis ha nem 15 éves trendi emóspicsa vagy, aki minden féltett, hétpecsétes titkát a netes társadalom elé tárja. Legszívesebben nyomtam volna egy delete-et, de még mindig úgy érzem, hogy a blog jó célokat is szolgálhat, ha ráfeküdnék normálisan a filmezésre, esetleg a rajzolásra, így meghagyom, viszont igyekszek új, értelmesebb irányba terelni ezt az egészet. Bár eléggé elgondolkodtató, hogy egy szimpla, fityinget nem érő netes felület, amit szinte csak magamnak írok, miért nőtt ennyire a szívemhez, de a kezdeti nehézségek után megszerettem a blágolást és az ezzel járó kellemetes dolgokat (desingalakítás, írkálás, posztolgatás, kommentek fürkészése), és az elég gyakran jelentkező unalom elhessegetésére máig az egyik legjobb eszköz.

Tehát tiszta lappal indulok magam előtt. Az a pár bejegyzés, ami ér, ért valamit, urambocsá' büszkeséggel tölt el, a többi meg csatornatöltelék. Faustot megcsapta a változás szele!

Long live the new flesh blog!

Road to ruin

2009. április 24

Az utolsó gyakorlati napon a szaknak megfelelő gyakorlati vizsgát kell tenni!

Valamilyen tébolyító módon furcsa okból kifolyólag a drágalátos gyakorlati vizsga időpontját valamiért május közepére tettem magamban, és makacsul ragaszkodtam a légbőlkapott tényhez-konkrétan jó szokásomhoz híven szartam az egészre.

Azért április 23-án, pontosan 23:11-kor, hozzáteszem teljesen véletlenül kitudódott a másnapi nagy esemény. Konstatáltam a dolgot, majd pár óra CS és egy Emmerich-féle Godzilla után (a lázas tanulás mementói) hajnali fél 4 körül csak lefeküdtem, abban a hiszemben, hogy nem lesz gond az ébredéssel.

Mióta mekizek, nem először fordul elő, hogy az ébresztőóraként is funkcionáló mobilt egy hirtelen felriadás után a párnám alatt találom, persze a beállított időponttól way too far. Kétlem, hogy részleteznem kéne, mi történt tegnap reggel...7:10 helyett 8:38 tökéletesnek tűnt egy újabb elbaszott nap kezdetéhez (a 8:05-ös busszal szoktam suliba/gyakorlatra menni, mert ugyebár fél 10-re kell beérni). Pillanatok alatti ürítés, felöltözés, kutyaüdvözlés (nem egyszerű eset) és Gáborka már rohant is a buszhoz. Hogy mégis minek, még mindig nem tudom, mert természetesen állt a sor a szomszéd községig, de nem panaszkodhatok, hiszen felemelő érzés nem egész 2 km-t több mint háromnegyed óra alatt megtenni, izzadt hónaljak és homlokok közepette. Egyébként az egész utazás meghitt gyászhangulatban történt, hiszen nem kevés anyagi elszámolnivalóm van a 'schola irányában, és elviekben vizsgáznom sem szabadott volna. Ja, felettes...anyámék válásáról ne is beszéljünk, harmadszorra is ugyanolyan móka, mint először volt-bár arra nem is emlékszem, sebaj.

Végülis majd' 11-re oda is értem. Géza bá'-val (ezt hogy kell írni?) kedélyesen átvettük az addig tanultakat - bár a lista nem túl hosszú-, és az ebédszünet után neki is álltunk a vizsgának. Először elmélet, mindenkinek egy kis cetlit kellet húznia.

1.) Tegye üzemképessé a kamerát! Nullázza ki a menüjét, a Time code-ot, tegye be a kazettát, vegyen színcsíkot, állítsa be a hangsávokat egy alap-felvételi helyzetbe, állítson fekete- és fehér balanszot! Tegye fel a kamerát a statívra!

Itt kezdtem el érezni hogy talán még sincs ez a nap annyira elbaszva, hiszen a 8 kérdésből ez volt az egyetlen, amit tudtam (ezt anno a kisérettségin is eljátszottam 20 tételből :D ). Ha nem is "vállból", de túlvoltam rajta 5 perc alatt, jól megfeltem (kb. 4-es). Az elmélet után 3 snittet kellett készíteni egy adott srácról, aki árnyékban a fának támaszkodott, majd napsütésben (persze pont nálam ment el a Nap) ült egy padnál. Egy egészalakos, egy szekond plán, és egy tetszőleges kameraállású snitt, szépen megkomponálva nem is olyan egyszerű feladat, mint aminek tűnik. Miután befejeztem, elsiettem, hiszen várt a pálya! A foci meglehetősen jól ment hozzám képest, ami szintén jót tett a lelkivilágomnak-ahogy a Spanyolhonból (honnan máshonnan) frissen hazatért oldalbordával való találkozás is.

Annak ellenére, hogy ha sikerül kifizetnem a tandíjhátralékot, pozitívan tekinthetnék előre, mégis hónapok óta úgy érzem, hogy egész egyszerűen elpazarlom az életemet-ez többek között szeretett munkahelyemnek tudható be. A napokban viszont felcsillant egy reménysugár a horizonton, mely előrevetíti, hogy talán 31 éves koromban nem sajtburgereket fogok gyártani, és nem a Hattrick lesz életem fénypontja (ugye, Balázs? :( Mire nem jó a közgazdász diploma...). Ráleltem az ún. Lia Iskolára, mely egy ingyenes OKJ-s képzéseket tartó oskola. Érlelődik bennem már egy ideje az elhatározás, hogy elvégzek egy idegenvezetői OKJ-t, hiszen ha van "tantárgy", ami valaha is ment életemben, akkor az az idegen nyelv és a töri. Két szakma nem árt, ha van, főleg manapság. Operatőri állás elég kevés van mostanság, és az előrejelzések sem túl lelkesítőek, turista viszont mindig lesz. Nem ondom, hogy akár a TV-s operatőri, akár az idegenvezetői szakma az álmom lenne, de 'stenem, idővel etetni kell majd a kismálicsokat. Voila, Lia Iskola! 2 év, ingyenes, 400 nyelvóra (ergo nyelvvizsgalehetőség biztosítva), 100 infó óra (ECDL lehetőség biztosítva), és nem mellesleg újra rendelkezhetnék diákigazolvánnyal, ami nem kis mértékben könnyítené meg életemet. Update:gusztustalan dolog az élettől, hogy mióta megtaláltam az iskola honlapját, és egyszer elolvastam a tartalmát, azóta nem nyílik meg az oldal...

El is gondolkoztam...én leszek a világ első filmes szemléletű idegenvezetője. Sétálok a Hősök Terén, és azt magyarázom, hogyha a kedves vágottszemű pénzköltők valami furcsa, nem oda illő dolgot látnak (pl. hogy a vezérek szobrai alatt éppen amatőrpornót forgatnak), akkor ne ijedjenek meg, csak nem kell annyi Videodrome-ot nézni. Vagy esetleg egy templomnál az összes útba kerülő galambot agyonlőném arra hivatkozva, hogy csak egy halhatatlan bosszúálló védőangyala volt. Vagy ha egy nytitttetejű buszon furkiázunk, és értetlenkedve bámulják a sok csövest, biztosítom őket, hogy ne aggódjanak, ezek nem hómlessz álcába bújt hatalmas sáska-termesz hibridek. Szájfer!

Végre...

...ismét süt a nap!

Dara elemezgetés

Mindig is szerettem a darálós filmeket, legyen az horror, akció, történelmi film, vagy bármi más. És ezzel nem csak én vagyok így. Általános igazság, hogy a mai világban két dologgal lehet valamit biztosan eladni: szexel és erőszakkal. Ez az emberi agy, fantázia aberráltabb, állatibb oldalának köszönhető, mely minden személynél máshogy jelentkezik, de szüntelenül ott motoszkál a fejekben. És így, a brutalitás mozivásznon való "tündöklése" is nagy múltra tekint vissza: a fekete-fehér időkben elég a szürrealista filmek többségére (pl. Bunuel Andalúziai kutyája, vagy Öldöklő angyala), a technika fejlődésével pedig a horrorokra, modernebb akciófilmekre (értendő inkább a háborús filmekre) gondolni. A rémisztgetős filmek kb. 2%-ban lehet komolyan venni a vásznon alkalmazott vérontást, és aki ezt teszi...hát egészségére. De aki egyfolytában kardoskodik ellene, kampányol az ilyesfajta erőszak társadalomra-kiemelten a fiatalokra- gyakorolt hatására(bár ez a tendencia az utóbbi években átállt a virtuális erőszak, a videójátékok világára), az inkább maradjon csöndben, és nézze a jobbnál-jobb, értékektől ugyancsak mentes, de annál borzalmasabb műűűvészfilmeket, és hatására pumpálja magába a fincsi anyagokat, biztos jobb lesz neki. Ha választanom kéne a Taxidermia és a Videodrome között, hát gondolkodás nélkül megnézem ötször egymás után Cronenberg remekművét.

Természetesen azért az idő múltával a direktorok átestek a ló túloldalára, de erről majd később. Hogy miért is írtam ezt a hosszúra sikeredett bevezetőt? Mert rövidebb (relatíve) kis elemzést, értékelést, neadjisten kritikát szándékozok írni két, általam többé-kevésbé várt filmről: A Megtorló folytatásáról, és a 11-ik Péntek 13 filmről. Csapjunk is a lovak közé!

A Megtorló 2

Frank Castle az általam igen kedvelt képregénykarakterek közé tartozik, pedig aztán semmi különleges nincs benne-gonosz ábrázat, koponya a mellkason, írtja a rosszfiúkat. A képregényt egy mégis sajátos, pánisörös sötét hangulat és brutalitás jellemzi, amely miatt érdemes olvasgatni a füzeteket. Sajnálatos módon igen kevéshez volt szerencsém, de az internet segítségével igyekszem bepótolni a lemaradásomat Megtorló ügyben.

A Megtorló 2 tipikusan az a film, mely az alapoknál lett elcseszve. Hiszen hiába egy jó rendező, tehetséges stáb, jó színészek, ha a forgatókönyv egy ócska, tűzrevaló hulladék. No persze az említett jelzők a stábot, színészeket esetünkben csak ímmel-ámmal fedik, de a mondanivalóm azt hiszem leszűrhető.

Az első Megtorló filmmel sokakkal ellentétben a világon semmi bajom nem volt (hacsak az nem, hogy Travolta élete egyik legszarabb alakítását nyújtotta). A képregény által felvázolt alaptörténetet kb. egyáltalán nem követte, sok töltelékkarakter volt benne, és hangulata sokféle volt, csak Megtorlós nem. De nem szabad elfelednünk, hogy ezt a bizonyos hangulatot, ill. annak hiányát csak a képregényesek keresik az adott filmekben, a "mezei" nézők nem - és amíg ők vannak többen, a készítők nem fognak vele túlzottan foglalkozni. Mezei szemmel a Megtorló egy átlagos akciófilm, teljesen korrekt főhőssel (Thomas Jane), látványos akciójelenetekkel. Tipiköl szombat esti mozi. Számomra csak az annyiszor emlegetett brutalitás hiányzott belőle, hiszen
a Megtorló történetének szerves részét képezi-és miután a mezei nézők nagytöbbségének is sokkal jobban tetszett volna tőle a film, érthetetlen, miért olyan sterik a film, amilyen.


A folytatásban a brutalitás a helyén van-túlságosan is. Mivel akciófilmről, nem horrorról beszélünk, az eltúlzott, komolytalan gyilkolási módok csak mosolyt csalnak a néző arcára-főleg, hogy szarul vannak kivitelezve. Nem tetszett túlzottan a film, csak az bánt, hogy egy értelmesebb szkripttel, ami valljuk be, igazán nem nagy kihívás hálivúdban, egy százszor jobb filmet kaphattunk volna, ami méltó lenne a címszereplő hírnevéhez.

Miért is rossz a forgatókönyv?

Képtelen vagyok elhinni, hogy Nick Santora, Art Marcum, és Matt Holloway - tehát három, HÁROM író-képtelen volt egyetlen értelmes karaktert kiagyalni, és hogy a filmek dialógusai kb. olyan színvonalúak, mintha én írtam volna őket (aki ismeri a forgatókönyveimet, tudja miről beszélek:). Borzalom. A főgonosz egy ideig szimpatikus volt. Billy Rusotti (Dominic West tűrhető alakításával) egy nagypofájú, magát kiskirálynak képzelő gengszter, akit Frank barátunk egy üvegörlőbe (vagy mibe) hajít, de élve megússza, és plasztikai sebészének "hála" egy összefércelt arcú csúnyabácsi lesz belőle. Első blikkre teljesen a hannibál Mason Vergere, de ott jobbak voltak a sminkesek. De ezzel még mindig nincs baj, kell a csúnyabácsi egy ilyen filmben. De amikor lezajlik a "Hey Billy! - I'm not Billy, Billy is dead! From now, call me...Jigsaw!" (Hé, Billy! - Nem Billy vagyok, Billy halott! Mától hívjatok...Jigsaw-nak!) párbeszéd, sírva borultam az asztalra a röhögéstől. Jigsaw amúgy képregényből adaptált karakter, és nem is a meglétével van a baj - hanem a "használatával", hogy úgy mondjam. Rendkívül komolytalan. Mellesleg öltözködése kirívóan emlékeztet a Batman füzetek és filmek Kétarcára, ami mínuszpont. De ezzel még nincs vége! Miért ne legyen Bil...Jigsaw-nak egy őrült bátyja, aki az elmegyógyintézetben senyved, és nem mellesleg kannibál? Tökéletes párost alkotnak! Doug Hutchinson (filmbeli neve: Loony Bin Jim, hát milyen név ez, a kurva életbe?:D) olyan, mint egy (nagyon) gyenge Ray Liotta, aki ráadásul szarul játssza az őrültet - kérdés, akkor miért kapta meg a szerepet? Pacsi a castingnak.


Van még egy kicsit zavarodott aktakukac zsaru, egy feka FBI fejes, csúnyán néző, Martin Sheen-utánzat rendőrkapitány, és egy dagadt fegyver...csempész, vagy valami, Frank haverja (Wayne Knight, nem tehetek róla, de mindig vártam, mikor köpi pofán a Dilophosaurus:). Bődületes, Oscart az íróknak!

Sajnálattal konstatáltam, hogy a folytatásban nem Jane játssza főhősünket, és az első 5-10 percben Ray Stevenson nem gyakorolt rám túl nagy hatást. Olyan, mint egy robusztus, gonosz, borostás Kevin Spacey. De ahogy haladt a film, úgy barátkoztam meg vele, és azt kell mondjam, jó választás volt! Míg Jane csak bambán nézett ki a fejéből, Stevenson szemében mindig ott motoszkál a szomorúság, a bánat - és az őrület. Ha lesz pánisörhárom, remélem bevállalja a főszerepet.

Miután kritizáltam a szereplőket, kritizálom a technikát is (a sztorira nem pazarlom a szót). Említettem a túlzásba vitt brutalitást. Nos...önmagában a stílussal nem lenne baj, de valami hihetetlen, hogy a hollywood-i, fizetett effect supervisorok ennyire komolytalan munkát tudnak végezni. Minden önfényezés nélkül, 3 VideoCopilot tutorial után én jobb fejszétdurranásokat, emberfelrobbanásokat stb. tudtam volna szerkeszteni. Annyira gyermetegek és C feelingüek, hogy a néző szégyelli magát, mert megnézi. Szomorú...

Tehát a Megtorló 2 teljes egészében egyszer megtekintős kategória, egyedül az utolsó 20 perc hoz egy elvárható szintet, a végén még egy satnya poénra is futja. Az első részben nagyrészt helyén volt a hangulat, jó volt a zene, de túl steril és száraz volt. A második egy sallang-és hozzáértés mentes ólom opera, sok-sok vérrel, jó főszereplővel, fogyatékos forgatókönyvvel. Ha az újabb folytatásban, ha lesz, ötvözik a két film erényeit, talán kapunk egy tisztességes Megtorló mozit. Addig marad a játék és a képregények.

Péntek 13 (2009)

Na ez az a film, amit egy ideig mocskosul vártam, aztán mégsem, aztán megint. No de hogy érthető is legyen...

Őszintén szólva hülyét kapok a slasher szériáktól, még ha a horror műfaj egy önmagában igen szórakoztató alfaját képviselik. A filmtörténelem egyik legtúlértékeltebb, leggyökerebb figurájának tartom Freddyt, Michael Myers egy semmitmondó gumimaszkos emberke, akinek szar a maszkja, hiába van mindig Halloween, és a szegecseltfejű Hellraiser sem szívem csücske. Egyetlen kivétel van, az pedig Jason. Pedig ő sem "eredetibb", mint a többiek, de számomra valahogy mégis más. Egész egyszerűen odavagyok érte bavallom, valahányszor meglátom a vásznon/képen/képernyőn/monitoron, fülig ér a mosoly a búrámon az örömtől. Azon kevesek egyike vagyok, aki még az amúgy förtelmes Jason X-et is örömmel tudja nézni, míg meg nem jelenik a robotdzsézön. 2 éve még egy Péntek 13 forgatókönyvet is elkezdtem írni, de aztán persze abbahagytam-de lehet, hogy nemsokára újra nekiállok.

Egy szó, mint száz, imádom Jason-t!


Éppen ezért örültem neki, amikor megláttam, hogy remake készül belőle. Mint minden értelmesebb ember, én sem vagyok oda a mai remake lázért, de a slasher újragondolások alaptörténéseik és múltjuk miatt egészen más kategóriát képeznek. Hiszen egy slasher széria lényegében önmaga remake-je, csak mindig más sztorival. Hiszen mi az alap? Van egy őrült gyilkos, aki hogyhogynem, gyilkol. Aztán megölik. Aztán feltámad a második részben, ahol megint megölik. És így megy 9-10-11 részen keresztül. A lényeg mindig ugyanaz...a gyilkolás legváltozatosabb formái, minnél több áldozattal (az ezzel kapcsolatos bodycount fogalmat is a Péntek 13 égette bele az (amcsi) köztudatba). Íly módon ha a remake követi a receptet, rossz nem sülhet ki belőle. Hiszen őszintén, a slashereket is csak a balga ember veszi komolyan, annak ellenére, hogy afféle paródiának csak az Elm-szériát szánták, a többit komolyan vették (ezzel úgyérzem egyedül voltak). Pl. a Freddy vs. Jason már alapból félig vígjátéknak lett szánva, és egy kifejezetten élvezhető baromságot kaptunk 2003-ban (amikor Jason szarrá veri Kruegert ugráltam örömömben mint egy kisgyerek karácsonykor a fa alatt:). Színvonaluk mindig is a béka segge alatt volt, nem is azért szeretik őket. Tehát ismét egy szó, mint száz, vártam a remake-t!

A lelkesedésem halálugrást követett el, amikor megláttam, hogy 90% valószínűség szerint az általam hőn szeretett, isteni tehetséggel és látásmóddal rendelkező Michael Bay rendezi a filmet (remélem azért az iróniát érezni lehetett), főleg, hogy egy ideig úgy volt, hogy Tarantino is rendezheti. Tehát nagyon szomorú voltam, de aztán kiderült, hogy Bay csak producerkedi inkább a filmet, a rendezői széket pedig az első, amúgy egész kellemes Texas-i láncfűrészes remake-t elkövető Markus Nispel örökölte. Ekkor megint reménykedni kezdtem.

A filmben pedig nem csalódtam. Pont azt kaptam, amit vártam, sőt, némely tekintetben a film túlszárnyalta az elvárásaimat! Látszott, hogy a készítők kb. 4-5 részből merítettek (ez a 11-ik része a sorozatnak), ami dícséretes. Azt hittem, hogy a maszk kilétét elrontják, de nem tették: Jason vászonzsákba (vagy mibe) csomagolt fejjel kezdi az aprítást, ahogyan anno a második részben kezdte, és csak később szedi össze a kultikus hokimaszkot (az eredeti szériában a harmadik rész vége felé tett szert a sporteszközre), és az is nagyon tetszik, hogy egy kicsit bekukkanthatunk Jason magánéletébe is (na nem úgy). Látjuk a föld alatti járatokat, ahol él, rejtőzködik, ahova áldozatait viszi. Az is nagyon tetszett, hogy a film első 20 percében legyilkolt fiatal csak a kezdet, az események csak a későbbi sztori előfutárai. Általában a film elején megismert tucatnyi figurával tartunk ki a film végéig (kivel mennyi ideig ugye...), itt nem így van, és ez okos húzás. A film elején semmi felvezetés, semmi duma, 5 perc után már kezdődik az eksön-ez jó! Továbbá örültem annak is, hogy világosban is folynak az események, nem csak éjszaka.


Bár várható "húzás" volt, hiszen remake, hogy nem a 80-as években fog játszódni, hanem a mai modern időkben, ezt is korrektül sikerült megoldani. Sokan hibaként rótták föl a filmnek Jason gyorsaságát, köztük sok rajongó is. Őket nem értem, hiszen a régi sorozatban is gyors volt Jason, aztán amikor kb. harmadjára támadt fel hamvaiból, kezdett "belassulni", míg végül a Freddy vs. Jasonben már a lomha cammogására lett kihegyezve a dolog. Nekem mindkettő bejön, amíg hokimaszkot hord és éles szerszám van a kezében!

Természetesen a történet bugyuta, és jelentkezik a slasher mozik tipikus betegsége-aki már legalább látott 3-4 ilyesfajta mozit, másodpercre pontosan meg tudja mondani, hogy Jason mikor bukkan föl, és mikor öli meg a soron következő csendháborító fiatalt. Lehet rajta vitatkozni, hogy ez rossz, vagy sem, de én amondó vagyok, ez a stílus velejárója, egy Péntek 13 filmet amúgy sem azért néz valaki, hogy majd váratlan pillanatokban jól megijedjen.

Tehát önmagában nem kimagasló film, olyan, mint a többi. Akinek a régik tetszettek, ez is tetszeni fog neki, de aki nem szereti, nem is fogja ettől megszeretni. Én jól szórakoztam a bő másfél óra kempingtúrán, és ha még 10 részt gyártanának le a franchise-ban, azokat is ugyanilyen lelkesedéssel nézném meg. És szereznem kell valahonnan egy ilyen maszkot...Muszáj!


Mára ennyi volt. Megtorló 2 sajna gyatra nagyon, Jason még mindig fél kézzel leveri az összes többi slasher "hőst". És ez így is van rendjén :). És a Péntek 13 zenéjének alapmotívumába még mindig szerelmes vagyok...

Pánikszoba (Panic Room)

"Ki vagy Te?!" "...hát Raoul."


A Pánikszoba egy tipikusan a közönséget megosztó darab, bár nem annyira durván, mint pl. egy Tarantino film. Egyesek imádják, odavannak érte, mások szerint jó alapötletű, de megvalósításában béna film. Egyesek szerint a karakterek realisztikusak, mások szerint teljesen sablonosak, helyenként sarkítottak. Vannak, akik úgy vélik, a történet izgalmas, jól csavart, mások klisésnek találják. Mindenesetre David Fincher szokása szerint kapott hideget-meleget a film miatt, melyet személy szerint érdemtelenül elfeledettnek tartok (miért lövöm mindig el ezt a közhelyet?). Én egy olyan filmnek tartom, melynek minden eleme némileg sablonos, ám mégis teljes mértékben élvezhető, átélhető - de erről egy kicsit később.

Ha túltettük magunkat a minden szemszögből borzalmas főcímen (gondolok itt a stáblista egyik leggyökerebb módon való előadására), három alakot látunk sétálni a Manhattanen-i utcákon. Meg (Jodie Foster) és lánya, Sarah (Kristen Stewart) lakáskeresőben vannak, éppen az ingatlanközvetítővel mennek az új megvizsgálandó házba, mely a közvetítő szerint egy elszalaszthatatlan lehetőség. Miért is? Egy négyszintes, óriási, kúriának beillő házról van szó, több nappalival, fűrdőszobával, dolgozószobával, lifttel (az előző tulaj mozgássérült volt), egy 60 m2-es kerttel, és mint később kiderül, egy fullextrás pánikszobával. Meg ódzkodik a háztól, érthetően, hiszen mindek két embernek egy akkora ház, amiben elfér három család? (Ebbe a pontba kötnek bele pl. sokan). Sara és a közvetítő unszolására beköltöznek, mondván úgyis Meg férje fizeti (éppen válnak).

Már az első percekből kiderül, hogy anya és lánya viszonya nem mondható teljesen gondmentesnek, de később kiderül, hogy ez nem a szokásos kamaszkori szülő/csemete dilemma, hanem a válásnak tudható be. Egyesek szerint klisé No.2, szerintem kurvára nem az-de lehet hogy csak azért mert elvált szülők gyermeke vagyok.



Miután az első vacsora után lefekszenek aludni, beindul a történet:három alak tör be a házba. Junior (Jared Leto), Burnham (Forest Whitaker) és egy álarcos alak, Raoul (Dwight Yoakam). Kissebb csetepaté (Burnham ellenzi, hogy az ismeretlen Raoul a tudta nélkül bekerült a buliba - egyébként ide köthető egy igen mókás dialógus a filmben) közben kiderül, hogy mi a rablás célja:a ház Junior nagyapjáé volt, aki el akarja lopni a saját, és testvérei örökségét. Tudtuk szerint nincs senki a házban, ám amior elindulnak felfelé, Meg felébred - és futni kezd Sarah-hoz. A kergetőzés után hogyhogynem, Megék a pánikszobába menekülnek. Igen ám, de ami a rablóknak kell, pont abban a helységben van. Burnham, aki építette a pánikszobát, nagyon jól tudja, hogy sehogyan nem lehet bejutni.



Megkezdődik a kísérlet, hogy "kifüstöljék" a kis családot a szobából, ám a történet nagy fordulatot vesz, amikor Junior elszólja magát:sokkal nagyobb összeg van a szobában elrejtve, mint amiről társait tájékoztatta...

Innentől fogva a történet ecsetelése befejezve, hiszen túl nagy spoilereket durrantanák el. Térjünk vissza az ajánló elején felvázolt, ellentétes dolgokra! Kezdjük a karakterekkel, és az őket alakító színészekkel!

Jodie Foster-t (A taxisofőr, Bárányok hallgatnak, Kapcsolat) én soha nem tartottam akkora színésznőnek, mint amekkorának mondják. Tény, hogy nem tartozik az átlagos színésznők közé (tehetségben persze), de összeségében túlértékeltnek érzem a hölgyet, a Bárányok hallgatnak c. fergeteges alapvetésben nyújtott alakításáért Oscart kapott, holott semmi mást nem csinál a filmben, csak sír...misztikum számomra a díjazás.
Közös csak annyi van a két filmben, hogy néhol-néhol visszaköszön Clarice Starling nyomozó üveges tekintete, szipogó orra, de lehet, hogy csak az arc teszi, mindenesetre engem sokszor déjà vu "kergetett". Fosterrel nincs gond, alakítása teljes mértékben hihető, sallangoktól mentes. Ja persze sablonkarakter, hiszen anya, aki harcol, hogy a gyerekének ne essen bántódása. Még ilyet...fene a pofáját!

Kristen Stewart (Birtokviszony, Kegyetlen faj, Alkonyat) játssza a kb. 13-14 éves Sarah-t. Tökéletesen alakít, Hús kolléga rövid és velős vélemény-nyilvánítása alapján először és utoljára ebben a filmben. Erről érdemben nem tudok nyilatkozni, megjegyezném viszont, hogy hozzá köthető az egyetlen igazi, vérbeli klisé a sztoriban, méghozzá az, hogy cukorbeteg. Ahhoz képest vedeli a kokákólát a film elején...Tisztelt Fincher úr, máskor ilyenekre odafigyelni! Óriási baki, de csak az köt bele minden erejével, aki mindenáron bele akar kötni valamibe. Én elnéztem a dolgot.


Jared Leto-ra (Rekviem egy álomért, Harcosok klubja, Nagy Sándor) először rá sem ismertem, bevallom. Ő alakítja a pénzéhes, a rablást teljes egészében kitervelő Juniort (jahahahaj de sablonos név hajajajajaj...). Ő veszi be a buliba Burnham-et, majd később Raoul-t. Karaktere bár sablonos, hihető is egyben. Nagyravágyó fráter, aki 2 évig gondozta haldokló nagyapját, hogy "tisztességes" részesedése legyen az örökségből, de aztán úgy döntött, hogy lenyúlja az egészet. Leto kitűnő színész, itt is kisujjból kirázza az amúgy teljes mértékben az amerikai mintájú pattogós fekára szabott karaktert (örök hála Finchernek, hogy ez nem jutott eszébe...). Perfekt!

Forest Whitaker (Szellemkutya, A fülke, Az utolsó skót király) a - hangsúlyozom sablonos - lelkiismeretes, ártani nem akaró feka, aki csak a gyerektartást akarja fizetni a részéből. Whitaker baromi jó színész, és ezt itt is bizonyítja. Nyilvánvaló amerikai trend, hogy egy filmben minimum kell lennie egy nig...afroamerikainak, aki a jófej karakter - évek óta talán a Pánikszoba az első film, amiben ez nem zavar. Aki ismer, tudhatja, hogy ez tőlem mekkora elismerés :). Nem tudok többet hozzáfűzni, élmény nézni a játékát!


Dwight Yoakam, azaz Raoul...na ő valóban egy igen sarkított karakter, ő a Gonosz. A semmivel nem törődő, mindenkibe belekötő, nagypofájű bűnöző. Az alakításával nincs gond, és igenis kellett egy ilyen karakter a filmbe - Raoul a feszültség fő forrása, a történet kulcsfontosságú csavarainak egyik leggyakoribb előidézője. És erre a történetbeli szerepre csak egy teljesen gonosz karakter a megfelelő, ez tény! Nem baj, sablonos... (plusz szimpátiapont Faust mindenkori örök kedvenc focistájával való névrokonság miatt :).

Ezzel átvettük az igazán fontos szereplőket. Hátravan még Meg volt férje, Stephen (Patrick Bauchau), kinek igen fontos szerepe van, de azért nem kell mindent a Kedves Olvasó szájába rágni...Remélem leszűrődött a véleményem, hogy bár a karakterek valóban sablonosak (mondjuk ebbe is belemászhatnánk, hiszen mi nem sablonos, ami életszerű?), de a történet szempontjából ez a sablonosság fontos, hiszen folyamatos ellentétek aakulnak ki emiatt, ami gördíti előre a sztorit. Más részről én még nem találkoztam nem klisés rablóval, vagy anyával - én vagyok hülye? :S

Egy kicsit a dramaturgiáról, ill. a hangulatról. A Pánikszoba vérbeli Fincher film, annak minden előnyével és hátrányával (van ilyen?). Azt hiszem nem túl nagy spolier, ha elárulom:a kezdő és záró képsorokon kívül külső teret elvétve, napfényt pedig egyáltalán nem látunk. A hatalmas ház a festék, a bútorok, szőnyegek nélkül egy hatalmas, szépen kivitelezett börtönné válik, melyben a pánikszoba a luxuscella. Az egész film nyomasztó hangulatot áraszt magából, de nem úgy, mint pl. egy Cronenberg filmnél. Itt érezzük az ürességet, a paradoxont, hogy a ház méreteit tekintve három, törpének tituálható ember tartja fogva Meg-et és Sarah-t. A feszültség mindvégig tapinható, ahogy sem a rablók, sem a pánikszobában raboskodók képtelenek kezelni a helyzetet. Fantasztikus hangulat, amire a képi világ, és az azt jellemző megoldások rakják fel a koronát:az operatőri munka a filmes művészet egyik legnagyobb teljesítménye. Fincher, Darius Kondhji és Conrad W. Hall irányításával a kamera előtt egyszerűen nincs akadály. A kép "átmegy" a korlátokon, az ablaküvegen, a falon, a résnyire nyitott ajtón, kulcslyukon, stb. anélkül, hogy bármiféle vágással oldanák meg ezt az átmenetet. A kamera röpköd az emeletek között, a konyhapulton (bár ezutóbbi nyilvánvalóan utómunkálat során született meg), egész egyszerűen zseniális! A technika, ahogyan a cselekmény egyre bonyolódik és gyorsul, úgy szorul háttérbe sajnos, de akárhányszor látom, ámulatba ejt.

A mjúzik...Howard Shore szokásához híven a hangulathoz tökéletesen illő, önmagában is kellemes hallgatnivalót biztosító OST-t komponált. Perfekt!

A Pánikszobával Fincher ismét megmutatta, hogy egy alapvetően jó sztorival rendelkező, ám több elemében is sántikáló, neadjisten SZAR forgatókönyvből is tud készíteni egy több, mint élvezhető filmet (az úriember szerintem az Alien 3-al is ezt tette, és azt hiszem ezzel a véleményemmel egyedül vagyok ezen a bolygón - de persze az A3 egy merőben más kategória). Tény, hogy a film nem akkora durranás, mint a Harcosok klubja, a Hetedik, vagy a frissen bemutatott Benjamin Button (mely ismét az Oscar-díjátadás betegségeit mutatva alig nyert valamit, szemben a szánalmas, primitív, együgyű, szentimentális és banális Gettó milliomossal), de szerintem mindenki bátran tehet vele egy próbát! Max. egy könnyű szombat esti mozit lát benne - annak is kitűnő! Én nagyon szeretem...egy nyolcas ez Faust Huggers-mércéjén.

8/10

Pánikszoba (2002)
rendezte: David Fincher
szereplők: Jodie Foster, Forest Whitaker, Kristen Stewart, Jared Leto, Dwight Yoakam


Mivel a Fear Huggerst szerintem csak én olvasom, mostantól posztolgatom ide is az ajánlóimat...legalább Ti is olvashattok valamit!

A heti adag

Újabb semmitmondó post következik! A mai 'scholás órák alatt készült két jobban sikerült szösszenet ím ezen sorok alatt!

Az Igazgató Úr félresikerült karikatúra-próbálkozása szétmállott fejű Schwarzivá avanzsált.

Róla már meséltem...