Krankheit Blog

Hárrörsörtz

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Mon, 07 Dec 2009 23:17:00 +0000

Elhatároztam, Karácsony szent(?) ünnepére meglepem magam két "egyedi" pólóval. Két filmes témájú pólóval, hogy egészen pontos legyek. Két kedvenc Cronenberg filmemmel kapcsolatos témájú pólóval, hogy most aztán tényleg pontos legyek!

Videodrome

Howard Shore albumának borítója volt az inspiráció ez esetben, de mivel nem volt igazán használható (értsd:nagy felbontású) kép, összedobtam magamnak. Printscreen, betűtípus meglelése, egy kis aprólékmeló (a betűkben található "kivágás"), és kész is. Alig várom, hogy felvehessem! :)

A Légy

Na ezzel viszont órákat szoptam. Félelmet nem ismerve harcoltam a Photoshop különböző, számomra érthetetlen opcióival, de a végeredmény szerintem tetszetős lett. Persze ez is lopott stuff, és sehogyan sem akart olyan cool lenni, mint az eredeti, de azért büszkén fogok feszíteni benne.

Ho-ho-hooo!

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Sat, 05 Dec 2009 23:06:00 +0000

Röviden, tömören.

Kellemes Mikulástot mindenkinek!

Sikoly (Scream)

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Tue, 01 Dec 2009 14:50:00 +0000

"Nem ismeritek a szabályokat?!"

Ó igen, ismét filmet boncolgatok. Ezúttal Wes Craven '96-os kult(nak tituált)horrorja kerül terítékre. Őszintén szólva fogalmam nincs, hogyan jutott eszembe, hogy meg kéne néznem a filmet. Utoljára olyan 11 éves korok körül láttam a tívíkettőn (még szolid piros kör volt a korhatáros jelzés, nem ilyen gusztustalan karika + szám), és tisztán emlékszem, hogy rendesen belebújtam az ágyikóba, úgy féltem. Aztán...semmi, azóta nem is foglalkoztam vele. És lám, valahogy eszembe jutott, kikölcsönöztem(...), és megnéztem ismét. Arra számítottam, hogy felnőtt fejjel(?) megtekintve gyenge lesz a cucc, de el kell ismernem, van a filmben valami. Persze tipikus slasher, tipikus amcsi diákokkal, de az ötletes körítés, a "felvázolt" szisztéma miatt mindenképpen érdemes rávetni egy pillantást-úgy 1 óra 46 percnyi hosszút.

Az életüket eddig egy sötét szobában, áram nélkül töltött személyeket természetesen spoilerveszély fenyegeti.

A történet egy amerikai kisvárosban, Woodsboroban játszódik. Egy szellemálarcos sorozatgyilkos szedi áldozatait. Ám az "illető" nem egy szokványos gyilkos, hiszen a horrorfilmek formuláit, szabályait követi, áldozatait horrorfilmekkel kapcsolatos kérdésekkel teszteli-ha jól válaszolnak, életben maradnak, ha nem...képzelhetitek.

Főhősünk Sidney Prescott (az akkoriban elképesztően aranyos Neve Campbell alakításával), egy visszahúzódó, félénk kamszlány, akit anyja halálának szellemei kísértenek-Sidney édesanyját majd egy éve megerőszakolták és megölték otthonában, lánya szeme láttára. Tehát adott a visszahúzódó leányzó, egy riporter, (Courtney Cox) egy rendőrpalánta (David Arquette), egy szexéhes pasi, egy horrorbuzi geek és egy...egy idióta (nem tudom máshogy Stuartot jelemezni).

Dióhéjban:

A film Drew Barrymore kibelezésével indít, ami feletébb meghozza a kívánt hatást (esetemben örömittas mosoly). Így jut a figyelem középpontjába Sidney és a baráti köre. A következő kiszemelt maga Sidney, akinek azonban sikerül elmenekülnie, ám a gyilkos folyton a nyomában van:az utcán, az iskolában, a házban, mindenhol. A gyanú barátjára, Billy-re (Skeet Ulrich, mint egy rossz Johnny Depp) terelődik. A srác tisztázódik, de viszonyuk nagyon megromlik emiatt. Az iskolai szünet örömére egy diákcsapat hatalmas bulit csap Tatum (Sidney legjobb barátnője) házában, ám nem sejtik, hogy a gyilkos is tervezi a nagy finálét, éppen a bulin...

Nagyon nyomorék módon ennyi a történet, de persze normálisabban le van vezetve. Mondhatnánk, hogy a sztori klisés, de Craven (vagyis inkább az író, Kevin Williamson) amúgy zseniális csavarja szokatlan ízt ad a filmnek. A gyilkos, mint említettem, a horrorfilmek (persze kizárólag a slashereket kell itt érteni) megszállottja, és az önmaga kis horror forgatókönyvét követi. Voltaképpen ez az irányvonal a film legnagyobb erénye, ugyanakkor komoly hátránya is. Az alkalmazáson még lehetett volna mit csiszolni. Például: a film legelején, Barrymore tartalmának megtekintése előtt a gyilkos felhívja leendő áldozatát, és különböző, horrorfilmekkel kacsolatos kérdéseket tesz fel neki (a Péntek 13-as kérdést a nagy hévben én is beszoptam, jííhííh:). Ez a "módszer" a film további részében köddé válik. Pedig az ember elvárna szerintem még egy-két ilyen kérdést. De persze nem lehet e köré felépíteni egy filmet, hiszen dögunalmas lenne egy idő után.

Aztán ez a horrorosdi háttérbe szorul, és csak a horrorgeek srác, Randy ( emlékezteti a nézőt, hogy miféle forgatókönyvet követ a gyilkos ("ha a rendőrök megnéznének egy horrorfilmet, sokkal előrébb járnának!"), és hogy mennyire megjósolhatóak tettei. A néző először csak legyint, aztán később rájön, hogy Randynek mennyire igaza van. A Jamie Kennedy által alakított karakter a folytonos kapocs a való élet és a videótéka horrorja közt. Több humoros, olykor komolynak szánt (ám komolytalan) geg születik ebből a kapcsolatból (mint pl. amikor a buliban a fiatalok a Halloween-t nézik, miközben Sidney és Billy éppen...hancúroznak. Randy folytonosan elemzi a filmet: "itt jön a kötelező cici", mire vágás az ágyjelenetre, ahogy Sidney leveszi a melltartóját, és ehhez hasonló, önironikus, a filmnek kifejezetten jót tevő jelenetek).

Ez volt a pozitív része ennek a kettős szisztémának. Jöjjön a negatív oldal: Craven fejet kívánt hajtani a műfaj nagyjai előtt, de ezt csak néhány gyenge utalással tette meg, ráadásul nem egyszer önmagát fényezi ugyebár Craven áll az Elm utcai kalandok eredetije mögött). Néhol , főleg a fináléban kifejezetten jól "utalgat", viszont a többi...a Freddy-féle takarító még elmegy, de a "Wes Carpenter-film" már nagyon fájdalmas. Summa summarum, jobban meg lehetett volna oldani ezt az egészet...de még így is fincsi.

A másik számomra hatalmas pozitívum a sebezhető gyilkos. Ugye általában a slasherekben a gyilkos csak megy, megy, hiába lövik le, ütik meg, stb., megállíthatatlan. Ez csak egy bizonyos hokimaszkos figurának áll jól :P (bár Jason is ugyanilyen "halandó volt" a negyedik részig...). A Sikolyban a gyilkos (aki egyébként amennyire egyszerű, annyira jól néz ki) annyit kap az áldozataitól, mint Tom koma mindenki kedvenc barna kisegerétől a híres rajzfilmsorozat egyes részeiben. Nem tökéletes gyilkológép, hanem egy kissé béna, esetlen ember. Fejbevágják ajtóval, fával, tököndobják sörösüveggel (uhh...), és hasonló finomságok. Véleményem szerint ez nagyon jót tesz a filmnek.

A zene...a horrorfilmek egyik legfontosabb eleme. Itt is fellelhető az a kettőség, ami jellemzi a filmet. Hol jó, hol nem. Többségében sima, sallangmentes ambiens horrormuzsika hallatszik, a szokásos ijesztős hangeffektekkel, tehát semmi extra. Viszont helyenként felhangzik egy, teljesen nem ideillő. pincébe hangolt és torzított gitárhanggal vegyített zene, melytől borsódzott a hátam. Aztán megint a "kellemes" zene, majd újból gitár. Brrr.

Tehát ez lenne a Sikoly recenzióm. Rosszabbra számítottam az emlékeim és az ismert paródiák fényében, de egy picivel többet kaptam, mint egy "sima" horrorfilm. A színészek jók, a sztori tűrhető. Néhol fantasztikus húzások, néhol blőd marhaságok. Jól csavaritják a sztorit, de minden spoilertől mentesen is lehet tudni, ki lesz a gyilkos. De azért tartogat meglepetéseket a cucc.

Zavaró a sokszor említett kétoldalúság. Ha van valami pöpec rész, azt lerontja valami butaság, de ez vica versa is igaz legalább. Így összeségében egy kifejezetten élvezhető, önironikus, a stílusnak kicsit görbe tükröt mutató, helyenként valóban elég spooky horrorfilmet kapunk Craven tálalásában. Azért a folytatásokat ne erőltessük...

Ja, és egy senki által nem várt, a film világában példátlan esemény: készítik a remaket! Hurrá...

Sikoly (Scream), 1996

Rendezte: Wes Craven
Szereplők: Neve Campbell, Courtney Cox, David Arquette, Skeet Ulrich

Értékelés:

Objektíven: 7
Szubjektíven: 7,5

Honlap / Trailer / Imdb

Vesztern

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Tue, 17 Nov 2009 14:32:00 +0000

Természetesen nem saját, de ettől még awesome.

Hová megyünk?

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Tue, 27 Oct 2009 19:59:00 +0000

És ím, új filmmel jelentkezem, egészen pontosan 1 év és 3 hónap múltán. Üröm az örömben, hogy nem teljesen Faust film, hiszen "csak" operatőrködtem és vágtam Mocanu "Muki" Attila irányító(?) keze alatt. Egy kis ego: azt hiszem az első képkocka után érződik, hogy nem az én agyamban született meg a cucc :). Muki fordította John Porter forgatókönyvét, aki nagyon örült, hogy egy művét megfilmesítik-remélem elégedett lesz az illető. Bár csak 3 és fél perc, és viszonylag egyszerű kis romantika, nem volt egyszerű kivitelezni, hiszen szinte mindent felvettünk minimum kétszer, különböző kameraállásokból, plánokkal, hogy a vágás során ne teljesen amatőr film szülessen. Persze nem állítom, hogy profi, távolról sem az. De rengeteget tanultam a 2 órás forgatás alatt. Fényképeket is posztolnék, ha a megbízott fotós srác nem felejti el elhozni fényképezőgépét...

Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Én büszke vagyok rá, bár a plánozáson még van mit javítani. Mindenesetre egy kis verseny: ha megtaláljátok az összes bakit, kaptok egy csokit!

Tízéves magyar ragadozók

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Thu, 22 Oct 2009 20:38:00 +0000

Tök jó dolog úgy képregényekről írni, mintha értenék hozzá, holott egyáltalán nem.

A tegnapi nap alkalmával megszereztem az összes, anno a Szukits kiadó által kiadott magyar nyelvű, befejezett Predator képregényszériákat: a Bosszút (Nemesis), és a Betondzsungelt(Concrete Jungle). A soron következő, Jég és Vér (Cold War) széria a második számnál befejeződött (becsődölt a Szukits képregény"osztálya", vagy hogy is mondjam), így azt nem kezdem el.

Meglehetősen furcsa, nosztalgikus érzések kerülgettek a füzetek beszereztekor-többükkel rendelkeztem anno, 9 évesen. Rémisztő, hogy az élet még egy képregény formájában is pofánköp, hogy mennyire telik az idő-mint ahogyan az is, hogy 10 év óta bizonyos helyeken nem fejlődött az érdeklődési köröm-de ennek kifejezetten örülök! :) Mint ahogy annak is, hogy az összes füzet minősége kifogástalan-mintha most jöttek volna a nyomdából!

Jöjjön egy kis ismertető, nektek olvasnivaló, nekem unaloműzés végett.

A Bosszú (Nemesis, '97)

A minden tekintetben meglehetősen csúf borítóval megjelent első, és az egyik Predator:Omnibus coverartjának(?) felhasználásával megjelent második szám(az eredeti borító még rosszabb, mint az elsőé) véleményem szerint telitalálat. A történet Londonban, 1896-ban, Hasfelmetsző Jack "rémuralma" után egy évvel játszódik. Titokzatos, kegyetlen gyilkosságok történnek a ködös Albionban, ám a gyilkos nem Hasfelmetsző, hiszen vele ellentétben látszólag válogatás nélkül öl ("Rugólábú Jack"). A Diogenes Club nevezetű, mindenható titkos társaság az Indiából frissen hazatért angol katonát, Edward Soames kapitányt bízza meg a gyilkos elfogásával. Soames kezdettől fogva tart az ügytől, és aggodalma kis idővel később bizonyosságot nyer: az Indiában a társait lemészárló Rakshasa (a Nirvanaból kiűzött emberevő indiai démon) tért vissza. Lelki gyötrelmeit megelégelve elhatározza, hogy a múlttal ellentétben most nem futamodik meg a lény elől, és szembeszáll vele. Persze ahogyan kell, nagy csatában el is keni a bolygóközi vadász száját (szájait?).

A történetet Gordon Rennie jegyzi, a rajzokért Colin MacNeil a felelős-mindkét úriember munkja kifejezetten tetszik. A történet bár nem egy nagy szám, nagyon jól van tálalva. London jó helyszín (nagyrészt a híres csatornahálózatban járunk), az időpont kiválasztása is tökéletes (az öltözködés, a modor, a bajuszviselet, a fegyverek, stb.). A helyenkénti indiai visszaemlékezések színesítik a történetet, amit egy pillanatra sem éreztem erőltetettnek.
MacNeil rajzai nagyon tetszenek. Helyenként bár nagyon merevek, szépen kidolgozottak, aprólékosak, tökéletes korrajz testesül meg, és bár kedvenc ragadozónk első látásra furcsának tűnik, régen láttam Predator képregényben ilyen cool vadászt.(ellentétben a 2009-es megjelenéssel, ómájgád de csúnyák ott szegények)

A színek is szépek (bár van egy kép ahol vörös a pred vére, brrr...), tehát összeségében pazar cucc a Dög kedvelőinek.

Betondzsungel (Concrete Jungle, '90)

A második, négyrészes, Den Beavuais mester, és Chris Warner fantasztikus borítóival felvértezett széria is igencsak jóféle cuccanat. A csodálatos coverek (bár az első kicsit pózer, de nagyon szép) rögtön meghozzák a kedvet egy kis olvasgatásra, és a történetben sem kell csalódnunk (bár ez Mark Verheidennél azt hiszem nem meglepetés). New Yorkban járunk, a hőhullám idején. Az emberek megbolondulnak a hőségtől, és ez rengeteg pluszmunkát okoz a rendőrségnek, köztük Schaefer és Rasche gyilkossági nyomozóknak.

Egy este egy látszólag két rivális drogbanda tűzharcának helyszínén helyszínelnek (báff), ám "sima" szétlőtt hullák helyett a plafonra lógatott, megnyúzott tetemeket találnak. Schaefer-akiről útközben kiderül, hogy Dutch Schaefer (gyengébbek kedvéért a nagy, kigyúrt benga állat az első filmben, akit kedvenc Arnoldunk domborított) öccse- ekkor rosszat sejt,és amikor bátjya volt felettese óvva inti az eseményektől, a világos parancs (persze feka a rendőrfőkapitány;) ellenére visszamegy a helyszínre, és összeakad a 2 méter magas ragadozóval, ami nemes egyszerűséggel kirúgja Schaefer-t az emeletről. A zuhanást túlélve Schaefer bátyja emlékének adózva üldözni kezdi a lényt, és később egy kolumbiai dzsungelben el is intézi. Ám ezzel nincs vége, hiszen a meggyilkolt lény társai feldühödve összegyűlnek, és támadást indítanak Schaefer és New York ellen...

Meglehetősen sok párhuzam van a szintén '90-es második film között (drogháború, bandák, metró, sok predi a végén), de meg nem tudom mondani, melyik készült el előbb.
Mark Verheiden-t dícsértem már, jöjjön a rajz: Chris Warner és Ron Randall munkája azt kell ogy mondjam, felemás. Az első két számot Warner jegyzi ceruzarajzolóként, akinek határozottan bejön a stílusa. Rengeteg "átlógó" kép és szép rajz jellemzi munkáját, amit Randall tusrajza gyönyörűen egészít ki. Viszont az utolsó két számnál helyet cseréltek az urak, legalábbis Randall kapta kezébe a ceruzát.

Őszintén szólva nem tudom, melyikük lopja melyikük stílusát a képregény kedvéért, de Warnernek jobban összejött (persze az is lehet, hogy rosszul tudom, és Randall volt az első két szám grafikusa, mindenesetre én nem így tudom). Kissé izzadtságszagú képek, merevebb stílus, néhol kifejezetten Randa(ll, muhaha...). Mindenesetre a történet nagyon beindul, így kiegyenlíti egymást a 2 x 2 szám, és összeségében egy élvezhető sztorit kapunk, ugyanúgy élvezhető rajzokkal.

A színezés (kissé érdekes néhol, hiába '90-es a képregény...lila fejek, zöld stukkerek, kék padlók, citromsárga árnyékok...de annyira nem vészes, néhol kifejezetten tetszetős.

És még egyszer...ezek a borítók...frenetikusan fantasztikusan piszkosul gyönyörűek.

Hát ennyi volt mára. Remélem azért érdekelt valakit a téma! Megyek predátoróesstét hallgatni, mert rohadt király.

Helyes bunkó vs. Hajléktalan bunkó

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Sun, 18 Oct 2009 16:28:00 +0000

Pénteken Telescholás gyakorlaton voltam (pár óra alatt sok mindent tanultam, megint gondolhatom át a Chop poker forgatókönyvet...), ebédidőben pedig két kollégámmal kivonultunk a stúdióból élelemszerzés céljából portyázni az utcára. Az üvegajtón Mészáros barátommal szinte egyszerre mentünk ki, egy kedves, 30-as éveiben járó, jómódú hölgy pedig (aki a kilépésünkkor még méterekre volt az ajtótól) egy megvető pillantással a következő, rövid idő alatt kultikussá váló szavakat ejtette ki:

"Helyes bunkók!"

Semmi vessző a két szó között, ne tessék félreérteni. Így:helyes bunkók. Nem álltunk vigyázba mind a ketten, nem vártuk meg és álltunk félre becses útjából, és a hölgyemény egy olyan szóösszetétellel summázta ezt a teljesítményt, ami mellett még egy nyelvész sem tud szó nélkül elmenni.

Mindenesetre levontuk a megfelelő következtetéseket: helyesek vagyunk! Jíhihihííh!:)

De nem ez volt az egyetlen érdekes pszcihológiai momentum ezen a napon. Fel nem tudom fogni, hogy milyen jogon sértődik halálra egy büdös, koszlott, vörös fejű (ergo alkoholista) ~~hajléktalan~~ csöves, mert nem adok neki pénzt feltehetően alkoholra, és nem veszem el a gombás, üszkös, penészes, leprás kezéből a Fedél Nélkül c. folyóiratot. Egész egyszerűen leszarom az empátiát, ill. annak hiányát, ez gyalázat, komolyan mondom.

Ezen eset után rémlett fel bennem: ha a körülöttünk lévő világnak mindig lehetne egy bármiféle háttérzenét "adni", nálam egészen biztosan a Floods szólna. Pest undorító.

Buda viszont rocks! :D

Haláli plánok

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Thu, 15 Oct 2009 19:27:00 +0000

Kések a vágáselmélet óráról. Kopogok, benyitok, Czeilik taárnő csúnyán rámnéz, és így szól:

"Mondj egy szót!"

A kb. fél ezred másodpercig érlelődött válasz annyira jellemző, mint Michael Bay-re a robbantgatás.

"Haláááál."

Kuncogás, nevetgetés, és egy bejelentés, miszerint akkor a halálról készítsek egy fotósorozatot, hogy miként is látom én a plánokat-ergo megtanultam-e őket rendesen.

Mivel remélhetőleg még igen sokat kell arra várnom, hogy a halál eljöjjön értem egy fotózással egybekötött lélekelvitelre, elővettem a Photoshop-ot. Ím a frenetikusan egyedi, sallangmentes megoldás! (Remélem tetszett érezni az iróniát.)

Szuperplán

Premier plán

Közeli

Félközeli

Amerikai plán (tessék a térdét odaképzelni)

Kistotál

Nagytotál

Micsoda fantasztikus teljesítmény. Dénes kolléga bezzeg a sört mondta. Jó lett volna a fotósorozat, de sosem készült el, mert mindig kifogyott az üveg. Töbször is egymás után. :)

A Nagy Déli Trendgyilkosság

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Tue, 13 Oct 2009 14:20:00 +0000

"Truly, fuck the world."

Azt hiszem nem állítok túlzottan valótlant azzal, hogy mindenki életében eljön a pillanat, amikor olyan kedve van, ami egész egyszerűen megköveteteli egyfajta "kemény" zenének a hallgatását, műfajtól függetlenül (bár a jelző mindenhol másra mutat). Segít kizárni a külvilágot, pumpálja az adrenalint, ellenben nem taszít a depresszió mély bugyraiba - vagy csak egész egyszerűen ébren tart a villamoson. Utóbbi példájának öntudatlanul utánajártam a napokban: reggel fél 7 környékén, főként a fiatalok fülében jóval hangosabb, és jóval reszelősebb muzsika bömböl, feltehetően a puha, meleg ágyikó gondolatát elkergetni. Ha tucctuccer az illető, szól a hárdteknó, a drum and bass. Ha az illető gatyáját a bokájánál cipzározza be szól a hevesebb rap (elnézést, nem tudok műfajt mondani), ha hosszúhajú ápolatlan bőrcuccos főszereplőnk van, nyikorog a gitár és pörögnek a lábdobok a death/trashmetáltól. A popperekek mindegy, ők elveszettek (azon viszont komolyan elgondolkodtam, amikor egy 14-15 éves felpeckelt szájú, rózsaszínbe és sálba bugyolált leányzó tisztán hallhatóan a Futile Escape-t hallgatta-nem viccelek, többször is leellenőriztem!). Hiába, nem ajánlatos a szakadó esőben, a meleg (már ha éppen fűtik) villamoson ülve Kraftwerket, vagy valamilyen finomabb filmzenét hallgatni, mert könnyen elalvás lehet belőle.

Az eső és a rossz idő eljövetelével nálam a koránutazós melegbenelalvós, és az otthonülős rosszkedvűs zúzhatnékos temperamentum is jelentkezett, és hosszas, szintén öntudatlan keresgélés során rátaláltam az addig legkevésbé hallgatott Pantera albumra, mégpedig a The Great Southern Trendkill nevezetűre.

Habár a Panterát nagyon régóta ismerem, és már sokszor megpróbálkoztam vele, nagyon sokáig egész egyszerűen nem szerettem, 1-2 számukat kivéve, és sosem értettem az őket körülvevő hisztérikus rajongást. Ez kb. fél éve változott meg, amikor rákaptam az ízükre. Nem ismertetném a diszkográfiát, pár millióan megtették előttem is. Térjünk a lényegre!

A Trendkill egyike a metáltörténelem legszélsőségesebb, legsötétebb albumainak. Érdekes módon ebben több tényező is közreműködött, és egytől egyig érezhetően jelen vannak az albumon:a fiúk anno a 90-es évek szokásos heavy metáljával kezdték, aztán Phil Anselmo énekes érkezésével, és a trash elterjedésével egyidőben (jééé) bedurvultak. Zenéjük meghatározó jegye (és ismertetőjele) lett egy bizonyos (általam sehol máshol nem hallott, de a szakértők szerint így van...) southern stílus, egyenesen Texasból. Innen a cím, ugyebár. Ez a fajta bedurvulás itt érte el a tetőpontját. Ehhez még hozzáadódott a zenekaron belüli ellentétek okozta feszültség, Anselmo heroinfüggése (a szövegeken tisztán érződik...), valamint az akkori zeneirányzat. 1996-ot írunk ugyanis, amikor a grunge hullámszerű terjedésének köszönhetően a metál elveszíti addigi zenei életben való szerepét, és egy lenézett, fogyatékos kistestvérnek tűnik a Nirvana/Pearl Jam/Alice in Chains trió által képviselt (számomra sosem megértett, fülsértőnek tituált) irányzat mellett. Anselmo sem rajongott értük túlságosan, innen a trendkill mivolta az anyagnak. Minden számon hallatszik a teljes, mindenkori trenddel való szembehelyezkedés, pláne, ha a szövegeket is olvassuk mellé.

'VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!"

Igen, pontosan így szokott minden jöttment metálbanda belekezdeni az új lemezébe. Hirtelen üvöltés, gitárzúzás, lábgéppörgés. Ha így kezdődik egy lemez, általában ~~rögtön nyomok egy delete-t~~ visszaviszem a lemezt, annyira utálom az efféle igénytelen és sablonos kezdést (ugyanis nem túl sok jót vetít előre). A Trendkill esetében máshogy van, egyből elkap az az istenverte lendület, ami az egész lemezt jellemzi. Dimebag riffjei hasítanak mint mindig, Vinnie Paul pedig még mindig földönkívüli módjára dobol. A szám témája minden normális szívnek kedves (minden trendnek a kurva anyját, kb.).

A War Nerve egy hasonlóan agyromboló médiaellenes költemény (bahh), a Drag The Waters maga a zenében materializálódott bizalmatlanság (kérdőjelezd meg mindenkinek a tetteit, motivációját).

"The trend is OVER!"

Anselmo függősége erőteljesen rányomta a bélyegét az albumra: a 10's, a 13 Steps, a Living Through Me, a Suicide Note (part I és II) mind-mind drogozással/öngyilkossággal foglalkoznak. Persze nem ajánlják egyiket sem, és hallgatva a szövegeket, a "soha nem fogok droghoz nyúlni" elhatározás csak megerősödött bennem. Tiszta, hamisítatlan elmebetegség. Imádom! :)

Van még világvégéről szóló Floods-unk, mellyel (ahogy az album egészével is) sokáig tartott megbarátkoznom, belassult, apokaliptikus hangulata miatt. Itt hallható Dimebag (az úr a zenetörténelem egyik legnagyobb gitárosa volt, maga a gitár manifesztációja) egyik, ha nem a legjobb szólója. A szám utolsó fél perce teljesen eltér a Pantera irányvonalától, egy kellemes, fennkölt, egyszerre reményteli és szomorú gitártéma közben hallgat el a szám, és a hallgató úgy érzi, túlélte.

Nem.

A The Underground in America és az albumot lezáró Sandblasted Skin (minden trendnek a kurva anyját v2.0) akadozó riffjeivel, szélsőséges zenei megoldásaival, és Anselmo tökélyre fejlesztett rikításával visszatapossa a sárba a hallgatót, hogy aztán az első számhoz visszatérve, a pumpáló adrenalin a lehető legközelebbi tárgy lehető legapróbb darabokra való törését eredményezze.

Ez az az album, amit csak, és kizárólag a súlyosabb zenék kedvelőinek tudok ajánlani, de valószínűleg csak ők olvasták el eddig ezt a kis ajánlót. Igen bonyolult, változatos, és őrült album ez, nem egyszerű vele megbarátkozni-de ha sikerül, mindig-otthon, az utcán, a villamoson, a buszon, stb.-jól fog jönni, ha eleged van a világból.

"Then throughout the day mankind played with grenades
Cold hearted world
And at night they might bait the pentagram
Extinguishing the sun
Wash away man, take him with the floods..."

Travifan poszt

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Fri, 18 Sep 2009 20:06:00 +0000

A Moziünnepet kihasználva volt szerencsém igen kedvezményes áron megtekinteni az 1974-es Taking of Pelham One Two Three friss remake-jét, melyről mind a "szaksajtó", mind az olyan menő filmes bloggerek, mint én, nagyrészt lesújtóan nyilatkoztak-egy-két "egész jó" értékeléstől eltekintve. Az (állítólag zseniális) eredetit még nem láttam, és van egy érzésem, hogy ezen kis posztra reagálván páran megemlítik, hogy inkább azt kellett volna megnéznem.

Tehát elvárásaim a székemet elfoglalva nem voltak túl magasak, és bár nem cáfolt rám az élet(vagyis inkább a Columbia), nem bántam meg, hogy kifizettem a borsos, 500 forintos jegyárat. Sőt! Meg kell hogy mondjam, nagyon tetszett a film! Semmi váratlan, semmi új, de összeségében egy teljesen élvezhető darab. A sztori kissé butus, a felvezetés (az első 4-5 perc, a gizdának tűnni akaró, amúgy holt erőltetett főcím) szörnyű, de utána pöpec módon beindul a film. Bár a film háromnegyede kb. két helyszínen játszódik, sikerült úgy megtölteni tartalommal (leginkább a Ryder és Garber közötti párbeszédekről van itt szó), hogy az átlagnéző ne unja magát. Néhol sajnos túl amerikai, a laptopos csaj, a feka katona civilben és a túl sok 'motherfucker' megfekszi az ember gyomrát egy idő után...

Minden rossz tulajdonsága ellenére bátran ajánlom mindenki figyelmébe, amennyiben nem vagyunk teljesen mainstream-ellenesek. Mindenesetre tessék figyelembe venni, hogy objektíven nem tudok egy olyan filmről nyilatkozni, amiben John Travolta rosszfiút játszik(pölö Ponyvaregény, Ál/arc, Rés a Pajzson, csak hogy a jobbakat említsem). Képtelen vagyok rá, fülig érő mosollyal summáztam mostani alakítását is. Az angol nyelv szépségeit "kihasználva" sajnosrengeteg fuckot és rossz szöveget adtak a szájába, de színészi játéka felülkerekedik, és Ryder szerepében ismét tarol. Travolta is magic.

Ollá-lááá

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Thu, 17 Sep 2009 18:07:00 +0000

Nincs több üvöltözés.
Nincs több sírás, rívás.
Nincs több pikirtség, feszült csönd.
Nincs több éhezés.
Nincs több sár, nincs több por, mocsok.
Nincs több Volán.
Nincs több Lakihegy-bejárati ajtó séta hajnalban.
3 év elteltével ismét itthon vagyok. Eltartott(?) koloncból kedvenc unoka lettem ismét. Rengeteg minden megváltozott, és szerencsére minden pozitív irányba. Back in business, mondja a német(ha tud angolul). Az ihlet is nagyobb arányban kerülget Budapest ezen szegletében, így remélem mostantól több (pfff) filmet és rajzot szabadíthatok Kedves Olvasóimra! Éjmen.

Long Live the Queen

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Sun, 23 Aug 2009 18:34:00 +0000

Múlt héten megvettem az új jenki Aliens képregényszéria második részét (pöpec nagyon, tessék beszerezni!), és még aznap este unalmamban ötvenmilliomodjára is megnéztem a faust-i 12 első helyezettjét-ez az idegenadag elég volt ahhoz, hogy ismét megszálljon az ihlet.

Bár az ihlet sokszor meg szokott szállni mind rajz, mind film témában, de csak addig tart, amíg neki nem állok tárgyának, esetleg 5 perccel azután, mert nem tudok rajzolni egy karikát, vagy ilyesmit. Őfelsége megalkotásakor is legtöbbször összetéptem volna a 'csába az egészet, miután ugyanazt a vonalat(!) nyolcszor rajzoltam újra, és ugyanúgy rossz lett. FőlegDe ezúttal Faust hősiesen kiállta a próbát, és az eredmény-hadd szerénytelenkedjek-gyönyörű lett. Legalábbis annak tükrében, hogy utoljára alkotói munkásságom csúcsán (legalábbis a mennyiséget tekintve), 2004-ben rajzoltam utoljára Királynőt.

Az angol szövegért meg ne kövezzetek, 14 voltam. Remélem ez a rajzocska ~~egy új korszak kezdete~~ nem az utolsó! How do ya like it?

Ragyogás

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Tue, 28 Jul 2009 10:58:00 +0000

A másfél hetes nethiány miatt kialakult elvonási tünetek már tetőztek, amikor 3 doboz epres Jogobella és Howard Shore Videodrome OST-jének segítségével megszületett egy -szerintem igen jól sikerült-forgatókönyv, melyből remélhetőleg, talán lesz valami... Ahogy egy, heteken belül kialakuló új, szebb élet képe, a jelenleg chop_poker munkacímet viselő vizuális mámor (csak szerényen) fejben manifesztálódott jelenetei is gyönyörű, hívogató Napként ragyognak a sötét, mélységes gödör fölött. Érti, aki érti.

A teremburáját, másfél hete net nélkül. Gnnáááááááááááárrrrghh!

Spagettihorror?

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Fri, 17 Jul 2009 19:26:00 +0000

Még régebben a Volt egyszer egy Vadnyugat c. mestermű ki tudja hanyadik megtekintése közben fogalmazódott meg bennem a kérdés: mi is az az ún. spagettiwestern, és miért éppen "spagetti"?

Persze utóbbi kérdésre a válasz kézenfekvő, kissebb utánaolvasgatás után pedig a műfajjal kapcsolatos sejtéseim nagyrészt beigazolódtak. A spagettiwestern zsánere Olaszországból származik, innen is a neve. A spagetti (nyammnyamm:) Olaszország egyik, ha nem legismertebb és legjellemzőbb étele, az amerikaiak pedig gúnynévként aggatták rá a nevet az itáliai western-filmekre. Nemtetszésük megalapozott volt, hiszen bár a spagettiwesternek 99%-a minőségileg nem érte utól az amerikai vadnyugatos filmeket (nem mintha azok többsége ugyancsak hatalmas színvonalat képviselne), stílusában és főbb elemeiben fricskát mutatott a "homokviharban is makulátlan ruházatú, mindig borotvált arcú amerikai hős lobogó amerkai zászló alatt 6 golyóval elintézi a rosszfiúk egész hadát, és megmenti a várost a folyamatos rablásoktól és fosztogatásoktól" cselekményű jenki westerneknek. A spagettiwestern "hősei" koszosak, büdösek, sokszor nem lehet eldönteni, melyik oldalon állnak. Nem fennkölt, hősises motivációk vezérlik őket, hanem a pénz, a dicsőség, és legtöbbször a bosszú. Nagyobb hangsúlyt kap a vér, a brutalitás (semmi amcsi cenzúra a gyerekvédelem nevében, amikor 14 évesen fegyvert vehetsz a boltban:). A tájak kevésbé szépek, mint Amerikában: kopár sivatagok váltják fel a vadregényes tájakat. Még sorolhatnám, de annyira nem vagyok a zsáner híve (sőt...), hogy túl sokat írjak róla. Akit jobban érdekel a téma, itt kielégítheti tudásszomját!

Ahogyan olvasgattam a 'pédiás cikket, elgondolkoztam: lehet, hogy a Nimródot westernnek kellett volna írni!

Na jó, nem gondolkodtam ilyesmin, de kétségtelenül sok eleme megfelelne a műfaji "követelményeknek". Morálisan "ingoványos" főszereplők, kietlen (legalábbis igen egyhangú) táj, vér, monotonitás. Ezen továbbhaladva elgondolkodtam, miként lehetne ráhúzni az általam (még) leginkább preferált, milliószor megerőszakolt és lehurrogott műfajra, a horrorra egy ilyen spagettis lepedőt. Megvannak a sajátos műfaji jellemzői, melyeket már rengetegszer átírtak, kibővítettek, elvetettek. Közismert tény, hogy a mai horrorok már inkább vígjátékok, belekkel és hektoliternyi vérrel. Említésre méltó alkotás alig van, és aminek sikerül ezt elérni, maradandóbbat alkotni, annak készül x folytatása, hogy lerombolja a nimbuszt-tökéletes példa a Fűrész-széria.

Még tovább a gondolatmeneten: reformáljunk, kedves kezdő/amatőrfilmesek! Mutassunk fricskát a ma uralkodó horrorisztikus horror helyzetnek (mühühü de rossz), fektessünk le a régi alapokon új dolgokat, hozzuk létre a spagettihorrort!

De állj.

Mint említettem, a tésztanyugati (szabadfordítás) ugyebár a digók legjellemzőbb nemzeti ételéről kapta nevét. Akkor mi se tétlenkedjünk! Milyen jellemző magyar ételek vannak?...

A gulyáshorror marha jól hangzik! A paprikáskrumpli-horror már kevésbé, ellenben a halászléhorrorral (bár az a kaja már önmagában is horror). Lecsóhorror esetleg? Az lehetne az új slasher, és akkor már alfajokat is teremtettünk. Ejj, de faszák vagyunk! Várom az ötleteket, kreatívok!:)

Űzzünk ördögöt!

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Mon, 13 Jul 2009 02:25:00 +0000

Ha valaki meghallja a szót: ördögűző, szinte bizonyos, hogy a következő képek villannak az agyába: ágyhozkötözött, sápadt, sebhelyektől torzított arcú, sárga/zöld szemű, folyton rángatózó, üvöltő, káromkodó, leírhatatlanul gonosz kislány, és az őt körülvevő két pap. De talán a két utóbbi személy ritkábban.

William Friedkin '73-as filmtörténeti mérföldköve, és annak központ figurája, a 12 éves, az Ördög által megszállt Regan MacNeil az évtizedek során menthetetlenül beleégett az emberi civilizáció (legalább) televízióval rendelkező egyedeinek agyába. A vietnámi háborúból frissen felócsúdott Amerikában megjelenése pillanatától fogva kultusz övezte. Címlapsztori volt a film, melytől állítólag a nézők szívrohamot kaptak, meghasonlottak, elájultak, a terhes anyák lebabáztak, stb. Az akkoriban még több sütnivalóval rendelkező PR management az alábbi mottót ötlötte ki a stílusteremtő alkotáshoz: "Minden idők legrémisztőbb filmje". Hogy a jelzőt mikor aggatták a filmre, fogalmam nincs, de ha a film megjelenésének időpontjakor, nagyon beletrafáltak az illetékesek-a premier óta eltelt 36 évben talán csak a 6 évvel később bemutatásra kerülő Aliennek volt akkora visszhangja, mint Friedkin művének. A maga nemében páratlan, örökbecsű mű, mely természetesen több folytatással is "büszkélkedhet".

Kezdetben ennyit az ajnározásból, lesz még bőven. Mindig is szerettem az Ördögűzőt, de miután valamelyik nap egy unott estén megnéztem, egészen odavoltam (vagy "odalettem"?) érte, és rögtön letöl...beszereztem a kevésbé jóhírű folytatásokat is, melyek közül csak a harmadik részt láttam úgyahogy, azt is nagyon régen, 4-5 éve. Az első rész be is került a végleges formáját remélhetőleg már elnyert faust-i 12-be, de hogy a többiről mi a véleményem, kiderül hamar!

Az Ördögűző 3 folytatást (2 direkt és 1 prequel, azaz előzmény) ért meg, de-mily meglepő-minőségében egyik sem ér fel a nagy elődhöz. A harmadik rész elemeiben megközelíti véleményem szerint, de erről picit később. Az alapmű megtekintése után rögtön billentyűzetet akartam ragadni, hogy minnél gyorsabban írhassak egy kis ajánlót/elemzést, aztán meggondoltam magam, és elhatároztam, hogy az összes film megtekintése után írók az egész tetralógiáról. Egy film, vagy négy, egyre megy, nemdebár?

A hagyományoktól (gondolom) eltérő módon a prequel-el nyitom soraimat. Lila sálat (hogy hívják:), keresztes nyakláncot a nyakba, Bibliát és szenteltvizes flaskát a kézbe-magával az Ördöggel fogunk farkasszemet nézni! Természetesen spoilerveszély fenyeget.

Az Ördögűző: A kezdet

2004-ben járunk. Vagyis...1949-ben(korán van már ehhez:). Protagonistánk a hitevesztett Merrin atya, Stellan Skarsgård figyelemreméltó alakításával. Merrin hite a II. Világháború alatt inogott meg, majd veszett el végleg. Archeológusként és kocsmatöltelékként tengeti mindennapjait, mígnem egy tehetős gyűjtő megbízza egy ősi kincs megszerzésével egy Kenyában felfedezett bizánci templomból. Eddig Indiana Jones, jápp.

A templom a föld alól került elő, ám érdekessége, hogy szinte teljesen ép maradt, az idő bizonyos vasfogának nyoma sincs rajta, mintha csak épültekor temették volna el. Merrin a templomba behatolva egy fejjel lefelé lógó, hatalmas, plafonra akasztott keresztet talál...

A szállásul szolgáló táborszerűségben egyre furcsább, baljóslóbb dolgok történnek, majd amikor egy kissrácot élve széttépnek a hiénák, míg az esetet követően transzba eső öccséhez hozzá sem nyúlnak, a Vatikán által küldött fiatal papnövendék sejteni kezdi, hogy a Gonosz keze van a dologban. Az események egyre inkább felgyorsulnak, Merrin nyomozni kezd, és miközben egyre közelebb van a célhoz, egyre nagyobb szüksége lesz elvesztett hitére...

Nagyjából ennyi a történet, röviden. Hosszabban nehéz feladat lenne kifejteni, hiszen a filmben logikus történetvezetés, mint olyan, nem található. Ennek a ténynek két oka lehet:igen ritka, hogy egy filmet két ember rendez. A Kezdettel mérpedig így történt. Paul Schraeder befejezett filmjét a fejesek halálra ítélték, mert túl spirituális lett(van egy érzésem, hogy gondolkodni is kellett a filmen esetleg), és nem elég véres, így a film nagy részével együtt Schraeder is a kukába került, a stúdió a több Marilyn Manson(csak hogy az "ördögi" témánál maradjunk) klippet jegyző Renny Harlin-t bízta meg a project megmentésével. Harlinnak kb. a film 80%-át újra kellett forgatnia, gyaníthatóan ezért esett szét annyira a történetvezetés, hiszen a határidőt be kellett tartani. A másik ok az ócska forgatókönyv lehet, de erről nincsenek információim :).

Harlinban megtalálták a tökéletes rendezőt a film élére:nem kérdez, nem gondolkodik, ha a stúdió belezést kér, akkor megkapják. Harlin amúgy nem lenne rossz rendező, ezt a Die Hard 2-vel bizonyította, de inkább tucatfilmjeiről (Ford Fairlane kalandjai, Elm utca 4, Háborgó Mélység) "ismert". Sajnos ezen filmek jellemzőit ide is átmentette:sablonos karakterek (alkoholista leprás, haláltábort megjárt zsidó ápolónő, peckes angol katona, szemét rohadt náci, stb.), borzalmas dialógusok (ha annyi ezresem lenne, ahányszor Stellan szájába rágták a "nem vagyok pap" szöveget, nem kellett volna kihagynom a pénteki Kraftwerk koncertet...), röhejes speciális effektek. A démon által megszállt személy Peter Parkerként futkos a falakon, CGI legyek és hiénák ~~riogatnak~~ röhögtetnek minket. Oké, hogy szorongat a költségvetés, és nem egyszerű munka lemodellezni egy élő állatot, de azért kontár munkát nem kéne végezni-ha a néző elneveti magát kínjában egy Ördögűző(vagy bármilyen, magát komolyan vevő horror)film közben, már rég rossz úton járunk. A Let the Right One In CGI-macskái is jócskán megmosolyogtatóak, de könyörgöm, az a film minden más tekintetben(számomra szigorúan szakmai szempontból) kitűnő alkotás. De a Kezdetnél a falon futkosó, ezzel kattogó hangot hallató(!) Ördög csak olaj a tűzre a néző szemében. A sztori kusza, a karakterek jellemtelenek(Merrin hullákat lát, vérben fürdik, sírokat ás ki hitetlenségében, aztán meglát egy rajzot, ami a templom egyik részét ábrázolja, és hopp! Azon nyomban visszatér a hite...), nyoma nincs feszültségnek, félelemnek. De mindezt megbocsátanánk neki, ha nem lenne unalmas. Ez a Kezdet legnagyobb hibája, még a legunalmasabbnak kikiáltott harmadik részt is földbe döngöli e tekintetben. Még a sorozatban először feltűnő (de hogy minek...), igen halovány szerelmi szál sem rázza fel a történetet a rossz karakterek miatt. Pedig az alapok jók voltak: kiváló színészek (Stellan-al az élen), gyönyörű fényképezés, látvány, jó helyszín. A végeredmény?...Ha 10-es skálán pontozni kéne, egy 5-ös. Kár érte...de a nagy remake láz közepette úgyis előveszik még egyszer a sztorit, úgyhogy bizakodhatunk-lesz ennél rosszabb is!

Az Ördögűző

A remekmű. Minden idők legrémisztőbb filmje. Borzalmas, hogy mennyire jó. Együtt említik a filmtörténet legjobb horroraival (Az Ördögűző, Texasi láncfűrészes mészárlás, az Ómen [hogy az mit keres itt...?], Rosemary gyermekei). 36 év alatt alig kopott meg a film mind minőségileg, mind történetileg, és ezt kevés film mondhatja el magáról. A bevezetőben említett "legendák" a rosszul lett nézőkről ha túlzók is-hiszen a búlvársajtó már akkoriban sem volt piskóta-, nem alaptalanok, a "legrémisztőbb" mellett a "leggusztustalanabb" jelzőt is ráaggathatjuk nyugodtan a filmre: talán az Ördögűző volt az első olyan (horror)film, mely nyíltan, hatásvadász módon jelenített meg változatos ocsmányságokat a filmvásznon. A megszállt Regan sugárban hányja le az embereket maga körül, feje 180 fokban forog a nyakán, kereszttel véresre döfködi nemi szervét, és közben obszcén módon üvöltözik, és a szerencsére kivágott spiderwalk jelenetet ne is említsük-mind-mind sokkolóan hatottak a nézőkre, és ezen nem lehet csodálkozni. Beleborzongok a tudatba, hogy milyen lehet ez a film a mozivásznon.

Mindezek ellenére az Ördögűző, mely bár nyíltan szembeköpi a cenzúrát a khm...etikával együtt, messze nem egy szimpla gyomorforgató film, ahogyan azt a mai horrornak nevezett komédiákból megszoktuk. A William Peter Blatty hasonló sikerű regényéből adaptált filmben a brutalitás mellett találunk remekbeszabott, hihető emócionális háttérrel és motivációval rendelkező karaktereket, jellemfejlődést, misztikumot, emberi dilemmákat, vallási, hitbéli kérdések tárgyalását, melyek a letaglózó effektek, a tökéletes rendezés és operatőri munka tesz fantasztikus eleggyé.

Chris MacNeil (Ellen Burstyn), a frissen elvált színésznő húgával és lányával, a 12 éves Regan-el (Linda Blair) él washington-i, egészen pontosan georgetown-i házukban. Chris és lánya között felhőtlen a viszony, szinte elválasztathatatlanok. Ám a kislány egyre furcsábban kezd viselkedni:aggresszív lesz, öntudatlan pillanataiban bepisil, epilepsziás rohamokhoz hasonló tüneteket produkál. Chris orvosok egész karával vizsgáltatja meg, de Regan állapota egyre súlyosbodik. Mikor Regan már örjöngő őrültté változik (a saját anyját is felpofozza), végső elkeseredésében egy orvos tanácsára az egyházhoz fordul segítségért, névszerint a pszchihiáter-pap Damien Karrashoz. Az édesanyja halálos betegsége miatt hitét vesztett pap Jason Miller alakításával egy párját ritkítóan természetes, esendő emberi karaktert(ezt a bizonyos hitevesztett pap motívumot próbálták a Kezdetben is erőltetni, ezzel erősítvén a két film közötti párhuzamot) kapunk. Kezdetben csak mint pszchihiáter látogatja a lányt, de a Regan-el töltött idő alatt egyre jobban bebizonyosodik, hogy magával az Ördöggel áll szemben. Az egyházhoz fordul segítségért, engedélyt kér az ördögűzésre, melyet csak igen kivételes esetekben adnak meg. Karras megkapja az engedélyt, és hamarosan az addig Irakban, archeológusként tevékenykedő, betegségtől gyötört Merrin atya (Max von Sydow)csatlakozik hozzá. Ők ketten próbálják meg a Sátánt kiűzni a lány testéből, Regan akár túléli, akár nem...

Mint ahogyan említettem, az Ördögűző egyik legnagyobb erénye a karakterekben rejlik. Egyetlen nem odaillő cselekedet, mondat, tett nem található, a karakter- és jellemfejlődés ábrázolása végletekig letisztult, ez nem a Pólenderzon-féle töltelékemberkék armadája, vagy Stephen Sommers bárgyú főszereplői. Karras atya és édesanyja viszonya egy kevésbé emlegetett, ám ugyanolyan fontos, és rengeteg feszültséget magában hordozó történeti szál. Karras önmagát hibáztatja édesanyja haláláért, és ezt a "tettét" Regan sokszor a szemére is veti.

Karras-on és Merrin atyán kívül még fontos karakter Bill Kindermann (Lee J. Cobb) hadnagy, akit a harmadik epizódban üdvözölhetünk majd újra. Folytonos szaglászásával, nyomozásával ő is egy állandó feszültségforrás, mintha nem lenne belőle amúgy is elég...

Ó igen, feszültség. Egy nyugodt pillanatunk nincs a filmben. Az ördögűzés előtt a Regan-en végzett orvosi vizsgálatok miatt érezzük kényelmetlenül magunkat(a bevillanó sátáni arcokról ne is beszéljünk-egészen primitív, mégis zseniális hatásfokozás). Ha végre elszakadunk a pokoli kislánytól, akkor sem nyugodhatunk meg, Karras belső vívódását sem lehet rezzenéstelen arccal végignézni. A család félelme és a pofátlan Kindermann nyomozó hab a tortára, hogy aztán maga az ördögűzés végleg tönkretegye a Kedves Néző idegrendszerét. Na pedig nem Regan, Nem Karras, nem Kindermann, akkor a folyton mutogatott, a fináléban fontos szerepet játszó, azóta már egy bizarr védjeggyé váló lépcsősor hozza rá a frászt az emberre egy idő után. Fantasztikus történetvezetés és hangulatkeltés, Friedkin mesteri precizitással dolgozott. Nem szívesen dolgoznék a keze alatt:a szereplők beszámolói szerint a félelem és a rettegés mementóit úgy "hozta elő" színészeiből a tökéletes alakítás érdekében, hogy pisztolyt dörrentett el Burstyn és Blair fejétől/fülétől centikre. How sweet...

Zene a szintén mindenkinek a fülében csengő, Mike Oldfield-féle Tubular Bells-en kívül csak ritkán van-a hatás ennek ellenére, vagy éppen emiatt hátszőrfelállító. :)

Minden tökéletes ebben a filmben. Örökbecsű alapmű, amint azt már párszor leírtam. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni! Brilliáns...

Az Ördögűző 2 - Az Eretnek

Minden idők legrémisztőbb filmjének a folytatása. Túlszárnyalni a nagy elődöt szinte lehetetlen küldetésnek számított. Az impozáns szereplőgárda és John Boorman neve azonban okot adott a bizakodásra. A '77-ben elkészült filmre tolongtak a kiadósat borzongani vágyó nézők. Ezúttal a PR-esek helyett a nézők aggattak rá egy, az eredeti szlogent idéző mottót:

"Minden idők legrosszabb folytatása."

A filmtörténetben ritka a példa, hogy egy folytatás jobb az előzményénél, ezt mind tudjuk. Ha kapásból címeket kéne mondanom példának okaként, egyből rávágom, hogy "Aliens, Terminátor 2", de újabb páldán már gondolkoznom kell. Mindenesetre a fent idézett jelzőt nem akartam elhinni, míg nem láttam a filmet. Jót sehol nem olvastam az Eretnekről, és a tény, hogy sok esetben egy Film+-os C horror is jobb nála, nem sok reménnyel kecsegtetett a majd 2 órás játékidő. De úgy voltam vele, hogy persze, hogy nem lesz olyan mint az első, de ha a feelingből maradt valami, csak nem lehet olyan rossz!

Borzalmasan szar. Istentelenül. 2 óra kín, és szenvedés.

Aki követte eddig rövid blogger pályafutásomat, vagy ismer a való életben, tudja, hogy ha fikázni kell valamit, abban aztán igazán mester vagyok. Az Eretnek tökéletes alanya lehetne egy újabb hosszabb terjedelmű, cifrábbnál cifrább sértéseket taglaló cikknek. Agyamban el is kezdtem összerakni az "ajánlót", de aztán rájöttem, hogy ebbe még Faust bicskája is beletörne, nem túl gazdag szókincsem nem elég erre a förmedvényre.

A "történet" 4 évvel Regan kálváriája után játszódik. Regan (szintén Linda Blair, aki 12 évesen jobb színésznő volt, de itt legalább már van melle:) alig emlékszik valamire az ördögűzésből, ill. azzal, ami történt vele. Egy Szál a Kakukk Fészkére típusú, beteg gyermekeknek fentartott intézetbe jár kezelésre. Eközben az egyház megbízza Philip Lamont (a változatosság kedvéért hitében megingott) atyát (Richard Burton), hogy nyomozzon Merrin atya, az ördögűzés során bekövetkezett halálának ügyében. Lamont Regan segítségét kéri, egy hipnóist előidéző gép segítségével kutakodik Regan tudatalattijában, hogy tanúja legyen az eseményeknek.

Innentől a sztori egész egyszerűen darabjaira hullik. Sáskák, Afrika, Merrin atya, sáskák, Pazuzu(az Ördög), sáskák, tojásköpködő feka gyógyító, megint villogó hipnózisgép, sáskák, múzeum...mindezt olyan tálalásban, hogy azt tanítani lehetne ("hogyan ne csináljunk filmet"). A szereplők semmilyenek, Richard Burton az egész filmben bambul maga elé(gyanítom, hogy a szerepet valami tartozása miatt vállalta el, vagy csak építkezett, és kellett a pénz, mint Michael Caine a Cápa 4 esetében), és démonokról motyog. A dialógusok alapán Michael Bay innen szerezte páratlan tudását párbeszédeket a illetően. A hipnózisos jelenetek elképesztően idegőrlőek, ahogyan a zene is (Ennio Morricone sem lehet minden szerzeményére büszke...). Minden idők egyik legkatasztrofálisabb, leggyengébb fináléja után pedig a néző fellélegezhet:végre vége! Az egész filmben az a legviccesebb, hogy lerí róla, hogy ezt komolynak szánták. Egyszerűen tragédia, nem pazarlom rá többet a szót. Nemhogy a legrosszabb folytatás, a legócskább film címre is sikeresen pályázhat! Fujj. Ha esetleg valaki a környezetedben elkezdi nézni, fordulj meg és fuss el, jó messze.

Az Ördögűző 3

A démon harmadik eljövetele. Elkészültét nem siették el, 1990-ben támadta be a mozikat a második folytatás, mely lesújtó kritikákat kapott mind a szakma, mind a rajongók részéről. Jobbnak tartották, mint az eretneket (bár ez önmagában nem érdem), de csalódást keltett a film. Nehezményezték a valóban módfelett lassú történetvezetést, az izzadtságszagú sztorit, valamint az "érthetetlen" párbeszédeket.

Valamilyen szinten érthető a csalódás: a filmet íróként és rendezőként is az első rész alapjául szolgáló könyv írója, William Peter Blatty jegyzi, gondolom sokan abban reménykedtek hogy egy, az első részt mindenben követő, fokozó részt kapnak. Nem így lett. Mai napig erőteljesen megoszlanak a vélemények a filmről, az értő, nem csak popcorn mozinkon érlelődött közönség idővel felfedezte magának-ide tartozom én is, legalábbis abban a tekintetben, hogy nekem nagyon tetszik ez a film.

A történet 15 évvel a MacNeil-házban történtek után játszódik. Bill Kindermann (George C. Scott elképesztően cool alakításával) egy brutális sorozatgyilkos után nyomoz, aki hajszál pontosan a 15 éve elfogott Gemini gyilkos mintájára öl. Eközben jóbarátja, az ugyancsak az első részből ismert Dyer atya (Ed Flanders) kórházba kerül egy rutinvizsgálatra. Ám amikor az atyát kivégzi a gyilkos, személyessé válik az ügy. Kindermann nyomozni kezd a kórházban, és a zártosztályon talál egy férfit, aki a Gemini gyilkosnak vallja magát-és aki a néhai jóbarát, Damien Karras arcvonásait ölti magára...

Izzadtságszagú, valóban. Engem egy percig nem zavart a sztori erőltetettsége, pláne a második rész borzalmai után.

Az Ördögűző 3-nak a kisujjában több hangulat van, mint a második rész 2 órájában vagy a Kezdetben. Blatty kiválóan ráérzett egy bizonyos üres, nyomasztó hangulatra, mely valóban unalmasnak hathat. A kamera alig mozog, rengeteg a totál. Az első 10 perc kicsit slasheresnek hat(nem, nem ezért tetszik a film) a sorozatgyilkosságok miatt, de a filmben alig van pár csepp vér-az áldozatokat soha nem mutatják, csak érzékeltetik a dolgokat. A film 85%-a a kórházban játszódik, ez az egész filmnek ad egy egyfajta hideg, üres érzést. Zene itt is alig szól, akárcsak az első részben. A karakterek terén vannak problémák:igazából 3 fontos szereplő van. Kindermann ugye a főszereplő. Egy veterán, heves vérmérsékletű, földhözragadt kopó, aki egyfolytában cinikus-egyszóval szimpatikus az ürge. A második Venamun(Brad Dourif/Jason Miller), a Gemini gyilkos, akit csak az "őrült" jelzővel lehet jellemezni. A harmadik Dyer atya, akivel viccesen csipkedik egymást Kindermannal-úgy a 20. percig. Tehát a kör leszűkül a rendőrre, és a gyilkosra, másoknak alig hagynak teret. Még egy fontos karakter Morning atya(Nicol Williamson), de róla később.

Az említett érthetetlen párbeszédek...nos igen. Kindermann és Venamun eszmecseréi(vagyis inkább Venamun monológjai) valóban kezdetben kicsit bonyolultak, gondolkodásra késztetik az embert-az, hogy ezt az amerikaiak nem kajálják, az ő problémájuk. Az egész filmre jellemző, hogy az ijesztegetés helyett inkább a pszchiológiára helyezi a hangsúlyt. Ettől eltekintve van ár igencsak creepy jelenet, amit a legnagyobb horrorfilmek is megirigyelhetnének. Nagyrészük bevallom engem is megihletett, amikor úgy 14-15 évesen először láttam a filmet. A vért síró Krisztus szobrok, vérző rózsák, a gyóntatófülkében történő események mind-mind nagy hatással voltak az amúgy soha el nem készült Faust képregényemre, valamint sok jelenetre szívesen, örömmel gondoltam vissza a Nimród kiagyalása közben. Kedvenc jelenetem, a legendás nővérgyilkolós szekvencia ihlette a Nimród álom jelenetének a végét (bár meglátszik, hogy csak halványan emlékeztem a dolgokra).

Erről még egy kicsit, az egész szekvencia zseniális. Nagytotál, a kamera meg sem moccan. Az eredeti jelenet 2-3 perces, ezalatt kb. 2-szer változik a kameraállás. Szép lassan a nővérke bezárja az ajtókat, miközben a rendőrök eltűnnek a helyszínről. És az utolsó ajtónál...

Nem szoktam sokszor megijedni egy horrorfilmen, de amikor ezt először láttam (persze hangerő jól fel volt tekerve), majdnem odarottyantottam a székbe, a TV elé. Lassan elaltatja a nézőt, hogy utána rendhagyó módon felébressze. Fenomenális! :)

A filmnek egyetlen nagyobb hibája van, és ebben kísértetiesen hasonlít a hasonlóan jobb sorsra érdemes Alien 3-ra. Ott a stúdió egyfoltában belepofázott Fincher dolgába, egyfolytában átírták a forgatókönyvet, a jeleneteket háromszor újraforgattatták, hogy több legyen az akció. Az Ördögűző 3 esetében az utolsó 10-15 perc tanúskodik egy mértéktelen nagy stúdióbelepofázásról:a hangulat teljesen elüt az addig felépítettől, jönnek az effektek, jön egy pap, aki nekiáll exorcizálni.

Mielőtt rámküldenétek egy ördögűzőt, hogy ilyeneket merek mondani egy hollywood-i stúdióról(...:), leszögezem, hogy megérzésem a helyén volt. Az Ördögűző 3 forgatásakor több akadály nehezítette az előremenetelt, mely akadályokat a Warner gördített Blatty útjába. Blatty alapból nem is akarta Ördögűzőnek a filmet(Legion c. könyvéből írta a forgatókönyvet, és ezt akarta a film címének is), ám a stúdió minduntalan ragaszkodott az Ördögűzőhöz. Ja, hogy akkor már ördögűzés is kell bele! A második részben ugyanis nem volt, és ezt rengetegen felrótták neki. Mikor Blatty leszállította a kész anyagot, pár hónap múlva visszaküldték a kórházba, leszerződtedték Nicol Williamson-t a Merrin-koppintás szerepére, és le kellett forgatni az ördögűzés jeleneteit. Szánalmas, egy perfekt hangulatú filmet tettek tönkre a nagyokosok odafenn.

A kritikusok és a rajongók nagyon köpködték a filmet, Blatty örökre megharagudott a stúdióra. De néhol már komikus szintre lépett az ellenszenv: George C. Scottnak Arany Málna? Nevetséges, elképesztően jól alakít a néhai Patton tábornok, szinte fickándozik a vásznon. Hollywood az Ördögűző 3 után 14 évvel próbálkozott meg a prequellel újabb bőrt lehúzni a franchiseról, tudjuk, mi lett az eredménye...

Vonjuk le a végső, fausti következtetést: az első rész egy örök klasszikus, felejthetetlen remekmű, a második részre kár volt pazarolni a filmszalagot. A harmadik rész egy véleményem szerint rettenetesen alulértékelt, jól eltalált mű, mely bár természetesen nem veszi fel a versenyt elődjével, de legalább méltó utódja annak. És a negyedik, a prequel...jó lenne, de mégsem az a rossz forgatókönyv, a stúdióakarat, és a veszettül unalmas cselekmény miatt. Ha más nem, a '73-as eredetit, ha még nem láttad, mindenképpen nézd meg, nem mindennapi élményben lesz részed...a többivel csak óvatosan.

Ördögi Vendetta

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Thu, 02 Jul 2009 22:19:00 +0000

Ezt már nagyon régóta meg akartam mutatni, csak ehhez össze kellett kovácsolnom a régi gépemet.

2005...kedves barátnőm születésnapjára kapott egy fényképezőgépet. Éppen próbálgattuk, amikor megláttam a játékpisztolyt. Egy percig csak bambultam, a következő minutumban pedig már a lépcsőházban álltunk CSP-vel, aki feszült figyelemmel hallgatta az ifjú direktorpalánta első szereplőinstrukcióit. Kb. 5 perc múlva a muszter (nyersanyag) már meg is volt, következett az utómunka-mivel mással, mint Movie Makerrel.

Rammstein betűtípus, vörös feliratok, álnevek, az első renderelés és az azt követő megtekintés után érzett diadalérzet, büszkeség ("igen, ez kurva jó lett")...az Ördögi Vendetta elkészülte nélkül kétlem, hogy ma egy filmes pályára készülő, művészmoziba járó, mindenen forgatókönyvként, filmjelenetként gondolkodó, unalomból Nimródot kiagyaló Cronenberg-buzi lennék.

Köszönöm Bea, köszönöm, CSP! :)

Főszerepben: Csörgei Péter, Enczi János

Pokoli narráció: Tóth Máté

Aliens szerzemények

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Fri, 19 Jun 2009 20:47:00 +0000

A nemrégiben megvásárolt Üvegfolyosó kötet, ha nem is nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, felébresztette bennem a szunnyadó képregénykedvelőt, így elhatároztam, hogy mindenféleképpen beszerzem az Amerikában májusban megjelent, friss Aliens füzetet. A képregény az első film 30. és az első képregény 20. évfordulója alkalmából jelent meg-sokunk örömére. A comicsinvest.hu-nak hála ezt teljesen jutányos áron, 1050 magyar forintért tehettem meg(eredeti ára 3,50 dolcsi), bevallom sokkal nagyobb összegekre számítottam. És ha már megtaláltam, szintén elfogadható áron, nem tudtam nem megrendelni kedvenc Aliens kérpegény-szériám, a Nightmare Asylum első két, magyarul megjelent számát sem. Júliusban érkezik a másik két szám is, csak közben kiürült a pénztárca. Picivel több, mint 2000 forintot költöttem 3 képregényre, és végre érzem, hogy valami értelmesre vertem el csekély fizetésemet!:)

A jubileumi megjelenés (alcíme nincsen) felettébb jó képregénynek ígérkezett az aliensonline-on bemutatott előzetes képek, és az író személye, John Arcudi alapján (eddig csak Aliens történeteket olvastam tőle, de kisebb utánanézés után kiderült, hogy az úriember elkövetett már számos Mask, Hellboy, ill. annak spinoffjának tekinthető B.P.R.D. történetet, valamint a nemsokáa megjelenő új Predator-széria scriptje is az ő tollát dícséri). Azt kell hogy mondjam-bár semmi közük egymáshoz-, hogy az Üvegfolyosó után nem sok jóra számítottam, de egy jó nagyot csalódtam, méghozzá pozitívan!

Az első szám még csak amolyan sztori-felütés, kedvenc nyáladzó dögeinket nem nagyon látni benne, csak pár kép erejéig. A füzetecske több elemében a Nyolcadik utas: a Halált idézi: a lassú kezdés, az ébredező legénység(és számuk, ugyanis heten vannak-még a nemi eloszlás is egyezik), a hölgyemény bugyija, az asztalnál való gyülekezés, és a számítógép által ismételgetett hívás momentumában is az örökbecsű klasszikusra ismerünk. Szó sincs lopásról, ez szimpla tiszteletadás a csodálatraméltó évforduló alkalmából. Szépen lassan megismerjük a szereplőket, és részesei lehetünk a Chione bolgyóra való leszállásuknak. A lomha kezdet után Arduci viszont úgy pofánver, amit öröm nézni, tökéletes! Nem mondom meg mit, tessék csak megvenni!:)

A rajzokról...Zach Howard neve ismeretlen volt eddig Aliens berkekben, és hogy ezek után az is marad-e, kétlem, de azt majd a jövő dönti el. Rajzai kifejezetten szépek, kissé rajzfilmszerűek. Személy szerint kivetnivalót nem találtam a rajzokban, ahogyan a színezésben sem. Bár egy élijenes kérpegényhez talán kevésbé élénk színek, és komolyabb stílus dukálna, de ritka igényes képekkel találhatjuk szemben magunkat(végre...!).

Tehát a füzet minden szempontból teljesen kielégítő, csak a 32 oldalból 10 oldalnyi reklám tépi ki az ember szemét majdnem, de azt a kedvünkért nem fogják kivenni. Nagyon várom a következő számot! Bátran ajánlom minden alien-fannak.

A Nightmare Asylum-ot bár ajnároztam eleget pár héttel ezelőtt, így csak röviden: az egyik leggyönyörűbb képregény, amit életemben láttam, később nem kevésbé királyosságos könyv is született a képregény alaján, ergo sztori is kifejezetten szájfer. Szomorú látni, hogy egy 98-as képregény éves előfizetési díja ma egy füzet ára, de örülök, hogy végre ismét a mancsomat tehettem gyermekkorom kedvencére! Ráadásul olyan minőségben, mintha most hoztam volna az újságostól...

Ettől a sok Aliens képregénytől megjött az ihlet, és vázlatolgatok egy saját sztorit, de messzemenő következtetéseket nem merek levonni-drukkoljatok, yo!

Üvegfolyosó és egyéb történetek

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Mon, 08 Jun 2009 19:50:00 +0000

Bezonyám, nemrég megjelent az általam annyira várt Aliens-Üvegfolyosó és egyéb történetek című képregénygyűjtemény, mely újabb kísérletet tesz egy kis életet lehelni a már közhelyként halottnak nevezett magyar képregénypiacba. Pár éve, amikor ennek az "életlehelésnek" az egyetlen értelmes(bahh) képviselője az Ultimate Spiderman magyar megjelenése volt, személy szerint nagy értékű fogadást nem mertemvolna tenni hogy valaha is lesz igazán cool képregény újra szeretett hazánkban. De az idő rámcáfolt, mert jött a Rozsomák(azóta behalt), a Sin City(máig megjelenik), az Ultimate X-Men(bár én ugyanannyira utálom, mint az áltimét pókot,de ez legyen az én bajom), és még sorolhatnám.

A már emlegetett piachalál előtt közvetlenül megjelent már Aliens képregény, a Szukits Kiadó kiadta a négy számos Lidérces Utazást(Nightmare Asylum), melyet a mai napig kedvenc képregényeim között tartok számon. Ezt követte az előzmény, az Idegenek a Földön(Earth Hive) kiadása, mely emlékeim szerint a harmadik számnál megszűnt, ahogy a kiadó több, jobbnál-jobb sorozata is, mint a Predator vagy a Maszk.

Tehát az Üvegfolyosó, és kiadója, a Cartaphilus nagy kihívás előtt álltak, hiszen egy régóta tátongó, hatalmas űrt kellett betölteniük, kiváltképpen a rajongók szemében. Mivel magamat is annak tekintem, gondoltam írok egy kis rövidke élménybeszámolót, urambocsá értékelőt-ugyanis a mai nap alkalmával megvásároltam a kötetet. Hogy szememben teljesítette-e a feladatát, nemsokára kiderül :). Már az elején megjegyzem, hogy senki esetleges vásárlási szándékát nem szeretném gyengíteni/erősíteni, csupán önnön szerény-szerénytelen véleményemnek adok hangot! Ugorjunk is neki-ha a képregényekre is vonatkozik a spoiler fogalma, óvatosan közelítsetek!

A kötetben 4 minitörténet kapott helyet. A kiadó dicséretére legyen mondva, hogy igyekeztek négy teljesen különböző korzsakbeli, látásmódú, stílusú képregényt keresni, és ez sikerült is. Ezzel csak az a bajom, hogy véleményem szerint az Aliens képregényekben több az igénytelen bóvli, mint az igényes alkotás, emiatt aggódtam is a történetek kiválasztásával kapcsolatban.

Földre szállt angyal (Earth Angel, 1994)

Szerintem mind a filmművészetnél, mind könyveknél, képregényeknél, játékoknál stb. meghatározó az első 5-6 perc/oldal/fejezet. Ha érdekes, izgalmas, akkor a néző,olvasó továbbmegy érdeklődve, ám ha unalmas, csúnya, vagy bármilyen negatív jelző illeti, akkor sokan félreteszik az adott "tárgyat". Nos, ha ezt nagyon komolyan venném, akkor az Üvegfolyosó a kukában végezte volna. Rengeteg Aliens képregényt olvastam az idők folyamán (főként az internet hathatós segítségével), és sajnálatos ezt leírni, de ennél szarabbal még nem találkoztam.

50-es évek Amerikája. Egy párocska lezuhant űrhajót talál, melyből annak felrobbanása előtt kivonszolják eszméletlen pilótáját. Az illetőnek egy aranyos kis facehugger van az orcáján, és az orvosi szobában meg is születik a bébi-egy királynő természetesen. Innentől fogva a történet teljesen összevissza és értelmetlen lesz. Isznak a kocsmában, valaki kimegy vizelni, jön a királynő, ledarálja. Majd két másikat is, aztán még egy párat. Eközben a doktor autóba taszigálja a családot hogy elvihesse őket-persze ott is jelen van a királynő, és betámadja a kocsit. Az felrobban, család domboldalon legurul, jönnek a kemény motorosok(!), aztán tojások, mellkasrobbantók, benzin, tűz, és a végén egy olyan dramaturgiai csavar, melyet Jim Davis is megirigyelhetne...a forgatókönyv minden pillanatában egy slasher mozit idéz, mely az 50-es évek környezetében kiválóan(?) funkcionál. Ha ez az egész tematika szándékos, gratulálok, ha nem, anyátok. A rajzstílus klasszikus (ki hitte volna '94-es képregénytől:), és John Byrne stílusa...nem lesz a kedvencem. Sok helyen túl "sűrű", zavaros, és a színezés sem kedvez az olvasói szemnek. Az utolsó pár oldalt vért izzadva kell értelmezni...Mindent egybevetve nem túl reményteli kezdés.

Üvegfolyosó (Glass Corridor, 1998)

A címadó füzetecskével kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Egyrészről a rajzok és a színezés(főleg az utóbbi) itt sem túl kielégítőek, néhol kifejezetten zavaróak-viszont a történet nagyon jó. Legalábbis amennyire ki lett bontva, érzésem szerint még pár oldalig lehetett volna boncolgatni.

Főhősünk Frank, szakmáját tekintve bérgyilkos. A történet elején tanúi lehetünk, ahogy munkája végezte közben(a'ka célszemély likvidálása) rémképek gyötrik, mintha mindenki őt nézné egy üvegfalon keresztül. "Szemtanúi" és saját lelkiismerete elől egy csempészhajóra menekül. Ám a hajó a csempészett embereken kívül mást is szállít, mégpedig mindenki kedvenc banánfejű élijenjének egy példányát, aki az elmés legénység segítségének köszönhetően kiszabadul, és tizedelni kezdi felszabadítóit. Ám Frank már ismeri az idegent, és azt is, hogyan kell megölni...

Felszínesen ennyi a történet, ám helyet kap egy kis vallás,egy terhesség, és Frank lelkiismerete, és összeségében egy frankó, sok helyen (pl. a szülésnél) A3 fílingem volt, ami nekem jó, többeknek kevésbé. Ha már itt tartunk, az egész történetet körüllengi az a bizonyos alien atmoszféra, melyet csak igen kevés rajzolt füzetben tudtak akár nyomokban is visszaadni-kár hogy a rajz lerombolja az összképet...:(. De ne károgjunk, az Üvegfolyosó egy jól sikerült darab!

Malac (Pig, 1997)

Az általam legjobban várt rész. Űrkalózok egy elhagyatott bolygón lezuhant hajóroncsot találnak, melynek rakománya mesés -kb. 70 millás-értékű. Az egyetlen problémát a roncs mellett fészkelő idegen horda jelenti. Ám a banda főnökének, Stich-nek nagy ötlete támad:a legénység kismalacára távirányítós bombát szerelnek, és ledobják a roncs mellé. Ám a terv meghiúsul, és ha akarják a rakományt, újat kell kieszelni...

A borító egész egyszerűen zseniális, a téma aranyos és rengeteg poén lehetőségét rejti magában. Előre tudtam, hogy ez lesz a legjobb sztori a négy közül. El lehet rontani egy teljeséggel ironikus és humorra épülő sztorit, miszerint egy Babe-szerű ártatlan kismalac baszik ki egy hordányi aliennel, megszerezvén a milliókat "szeretett" gazdijainak?

El.

Biztosan én vagyok ízlésficamos, mert manapság túl sok képregényre mondom azt, hogy csúnya. OK, hogy nem lehet mindenki egy Beauvais, vagy egy Mignola, akár egy Romita Jr... de ilyen ocsmány szart egész egyszerűen nem értem, hogyan lehet rajzolni, és kiadni. Kétlem, hogy találok olyan embert, aki elolvassa a Malacot, és csettint egyet, mondván "de faszák a rajzok!". Mind a ceruzarajz, mind a színek kritikán aluliak, és aláássák az egész képregény értékét. Én szebbet rajzolnék, efelől nincs kétségem-szomorú...

Vadász (Stalker, 1998)

Ahogy a Malac a legjobban várt sztorim volt, úgy a Vadász érdekelt a legkevésbé. Vikingek és alienek? Őszintén szólva sok helyszínen, sokféle szereplővel el tudok képzelni egy alienek elleni harcot ábrázoló szituációt, de a vikingek kora nem ezek közé tartozik. Meglepve tapasztaltam gondolataim cáfolatát, és meg kell mondanom, a Vadász a legjobb a négy füzet közül, méghozzá kimagaslóan!

A sztori nem túl tekervényes: Rainulf és hada elhatározzák, hogy egyszer s mindenkorra leszámolnak a vikingek népét évtizedek óta írtó, legendás sárkánnyal-ez a sárkány lenne ugyebár az alien.

Mivel nem fikázni kell, nem tudok érdemben annyit a Vadászról nyilatkozni, mint tettem azt feljebb, de azért igyekszik az ember...a rajzok csodaszépek. Első blikkre Den Beauvais is készíthette volna, de David Wenzel stílusa kisebb vonásokban különbözik a kanadai mesterétől-de mindketten gyönyörűen alkotnak, kétségtelen. Mondjuk lehetne kötekedni, hogy a vikingek korában az alien(főleg a feje ugye) miért hajszálpontosan ugyanolyan, mint amilyen az LV-426-on fejlődött ki a kihalt, élettelen bolygón, de ennyire nem vagyok véresszájú fanboy. Szépséges külső, normális történet-az Üvegfolyosó legjobb része!

Hát ez lenne a várva-várt négy történet rövid értékelése szememmel. Amint az kiderült, nem vagyok maradéktalanul elégedett a kötettel, ámbár lehet, hogy csak az elvárásaim voltak túl nagyok, vagy csak túlontúl kritkus szemmel figyeltem a dolgokat. A kérdés, hogy egy rajongónak megéri-e kifizetni a kötet árát, mindenki döntse el maga. Részben megbántam, mert 2 történet egész egyszerűen ronda, és ez tönkreteszi az összképet. Másrészről örülök, hogy végre ismét megjelent egy Aliens képregény, és magaménak tudhatok egyet. A borítót a megjelenés előtt csúfnak tartottam, de így, kezemben tartva visszavonom-semmi baj nincs vele. A gyűjtemény kereken 100 oldalas, kiváló minőségű papírra (nem wc-papír,mint a Pókember) nyomott, nívós munka. Ha a Földre szállt angyal és a Malac (de leginkább utóbbi) helyett egy másik, igényesebben megvalósított történetet választottak volna a készítők, egy rossz szavam nem lenne. De örüljünk így is, hogy újra Aliens képregényeket olvashatunk magyarul, és nem monitoron "keresztül". Őszintén remélem, hogy az újabb kötetre nem kell hosszú éveket várnunk, és a készítők szemei olyan mesterművek felé fordulnak, mint pl. a Salvation-Sacrifice, vagy a Nightmare Asylum. Apropó, ha valakinek megvannak a régi Lidérces utazás számok, és túladnának rajta, okvetlenül jelentkezzenek!

Apocalyptica - a beakadt lemez

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Wed, 27 May 2009 18:31:00 +0000

Az Apocalypticát még hajdanán, a rockzenével való barátkozásom kezdeteinél ismertem meg, méghozzá a Guano Apes énekesnőjével, Sandra Nasic közreműködésével készült Path(Vol 2.) című szám "segítségével". Lenyűgözött az (azóta kvartetté bővült) trió zenéje - metál csellóval játszva, egész egyszerűen fantasztikus, más szó nincs is rá. Lelkesedésem a banda iránt azóta sem csökkent. Tökéletesen, egyedülállóan ötvözik a metált a komolyzenével, olyan különlegességet nyújtanak, amit senki más a jelenkor metal-szcénájában.

Jelen lemezajánló tárgya nem mai darab, egészen pontosan 2005-ös megjelenésű a nemes egyszerűséggel Apocalyptica című lemez, mely véleményem szerint a tébolyult finnek karrierjének zenitje (a szakma és a rajongók inkább a tavaly megjelent Worlds Collide-ot tartják annak), egy fantasztikus hallgatnivaló, nem csak a fémzene kedvelőinek. Az egész album teljesen letisztult és átgondolt, egyetlen odaillő szám (mit szám, hang) nincs a 11 szerzeményből-a Worlds Collide szerintem ebből a szempontból elég nagyott bukott.

Az indító szám a Life Burns, melyet még azok is ismerhetnek, akik nem mozognak annyira otthonosan a rockzene világában, hiszen nagy sláger volt anno. Szélsebes szerzemény, ahol az a Lauri Lyönen énekel, aki kismilliószor megbotránkoztatta már az igényesebb füleket és szemeket a The Rasmus nevezetű bóvlizenekar frontembereként. Itt nem nyávog, nem vinnyog, és lám kiderül:ennek a srácnak nincs is rossz hangja! Más kérdés hogy azóta se használja semmi értelmesre.

Ezután két instrumentális szerzemény következik, egyik jobb, mint a másik. A Quutamo egyszerre gyors és lírai, varázslatos darab. A Distraction az egyik legjobb szám a lemezről, erősen hasonlít a Quutamora és a későbbi Fisheye-ra, utóbbira főleg tempójában. Kicsit vészjósló hangulattal megáldott, kifejezetten pörgős darab.

Megérkeztünk a Bittersweet-hez. Bezony, a régen (túl) sokat sztárolt koprodukció a csellósok, Lauri és Ville Vil...Való Vili...Váll Valla...tehát a HIM frontembere között. Lauri itt már előveszi kiherélt stílusát, szerencsére Valo mély baritonja kiválóan ellensúlyozza. A zene pedig...maga a varázslat. Komor és melankolikus, de felemelő is egyben, ahogy azt megszokhattuk (báff ekkora közhelyet).

Az ötödik, Misconstruction névre hallgató szerzemény visszatér a Quutamo-Distraction irányvonalra-tisztes tempó, hibátlan szám.

A Fisheye egy roppant kellemes, sokszínű "bólogatós" szám, koncerten ez a 4 perc igencsak megdolgoztatja a nyakizmokat. Tökéletes!

Nincs Apocalyptica lemez minimum egy szívszaggatóan bámulatos lassú szám nélkül. A Farewell egy gyönyörű és szomorkás ballada, egy-egy rosszabb pillanatban könnyen megríkathatja az embert. 5 és fél perc tömény érzelem, a dallam egyből az ember fülébe férkőzik, és nem mászik ki onnan soha többé.

Miután kipityeregtük magunkat, a Fatal Error picit felébreszt, kirángat az álomvilágból-hogy aztán a Betrayal/Forgiveness tőből leszakítsa a hallgató fejét. Elképesztő az az energia, ami ebben a számban leledzik, az ember el sem hiszi, hogy egy vonós hangszerből ilyen hangokat is ki lehet hozni. A vendégdobos Dave Lombardo (Slayer, Testament és még ki tudja hány együttes) itt aztán kiad magából mindent, és megmutatja, miért is a világ egyik legjobb dobosa. Nincs rá más szó, a Betrayal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főikola leendő Metal szakán definíció lesz a nagybetűs ZÚZDA fogalmára.

Miután szétvertünk magunk körül mindent, és visszaraktuk fejünket az őt megillető helyére, térjünk rá személyes kedvencemre:merüljünk el a Ruska mindennél gyönyörűbb, és szomorúbb világában. Lágy billetyűfutam kíséri ezt a csodálatos balladát, melynek refrénje hallatán a legkeményebb tököscsávó is megborzong. Szavakba nem tudom önteni, mit jelent nekem ez a szám...

Zárótételként a Deathzone következik, mely mintha vissza akarná terelni a hallgatót a valódi, zord világba. A pergő dob és a mélységesen búgó cselló elegye világvége hangulatot áraszt magából, míg teljesen el nem csendesedik. Találó a cím...

Ez lenne tehát a mostanság letöbbet hallgatott albumom. A beakadt lemez szó szerint értendő, hiszen napok óta csak elvétve hallgatok mást. Remélem meghoztam a Kedves Olvasó kedvét egy kis zenehallgatásra! Higyjétek el, megéri, igényesebb zenét a mai világban nehezebb találni-persze lehet azért. Nem csak metálarcoknak!

Tiszta lap

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Thu, 21 May 2009 20:15:00 +0000

Amint azt észrevehettétek(van olvasó?), jelentős, szinte teljes designátalakítás történt a blogon-már sokadjára. Tavaly június 15-én indítottam puszta unalomból a blogot, és azóta emlékeim szerint 3 jelentősebb változtatás volt kűlcsíny terén. A mostani design teljeséggel rögtönzött, amúgy az új fejléc ez lett volna:

Természetesen színesben, csak útközben elment a kedvem az egésztől.

Hús kolléga terminálta a Hellwater-t, és amikor ennek okát ecsetelte, elgondolkodtam valamin. Visszaolvastam nem túl hosszú archívumomat, és rájöttem a Krankheit Blog szánalmas mivoltára. Ha nem filmajánlókat írtam, akkor a múltamat bolygattam, vagy önsajnálatban fürödtem-esetleg mindkettőt egyszerre. Márpedig ez nem helyes, legalábbis ha nem 15 éves trendi emóspicsa vagy, aki minden féltett, hétpecsétes titkát a netes társadalom elé tárja. Legszívesebben nyomtam volna egy delete-et, de még mindig úgy érzem, hogy a blog jó célokat is szolgálhat, ha ráfeküdnék normálisan a filmezésre, esetleg a rajzolásra, így meghagyom, viszont igyekszek új, értelmesebb irányba terelni ezt az egészet. Bár eléggé elgondolkodtató, hogy egy szimpla, fityinget nem érő netes felület, amit szinte csak magamnak írok, miért nőtt ennyire a szívemhez, de a kezdeti nehézségek után megszerettem a blágolást és az ezzel járó kellemetes dolgokat (desingalakítás, írkálás, posztolgatás, kommentek fürkészése), és az elég gyakran jelentkező unalom elhessegetésére máig az egyik legjobb eszköz.

Tehát tiszta lappal indulok magam előtt. Az a pár bejegyzés, ami ér, ért valamit, urambocsá' büszkeséggel tölt el, a többi meg csatornatöltelék. Faustot megcsapta a változás szele!

Long live the new ~~flesh~~ blog!

Road to ruin

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Fri, 24 Apr 2009 23:27:00 +0000

2009. április 24

Az utolsó gyakorlati napon a szaknak megfelelő gyakorlati vizsgát kell tenni!

Valamilyen tébolyító módon furcsa okból kifolyólag a drágalátos gyakorlati vizsga időpontját valamiért május közepére tettem magamban, és makacsul ragaszkodtam a légbőlkapott tényhez-konkrétan jó szokásomhoz híven szartam az egészre.

Azért április 23-án, pontosan 23:11-kor, hozzáteszem teljesen véletlenül kitudódott a másnapi nagy esemény. Konstatáltam a dolgot, majd pár óra CS és egy Emmerich-féle Godzilla után (a lázas tanulás mementói) hajnali fél 4 körül csak lefeküdtem, abban a hiszemben, hogy nem lesz gond az ébredéssel.

Mióta mekizek, nem először fordul elő, hogy az ébresztőóraként is funkcionáló mobilt egy hirtelen felriadás után a párnám alatt találom, persze a beállított időponttól way too far. Kétlem, hogy részleteznem kéne, mi történt tegnap reggel...7:10 helyett 8:38 tökéletesnek tűnt egy újabb elbaszott nap kezdetéhez (a 8:05-ös busszal szoktam suliba/gyakorlatra menni, mert ugyebár fél 10-re kell beérni). Pillanatok alatti ürítés, felöltözés, kutyaüdvözlés (nem egyszerű eset) és Gáborka már rohant is a buszhoz. Hogy mégis minek, még mindig nem tudom, mert természetesen állt a sor a szomszéd községig, de nem panaszkodhatok, hiszen felemelő érzés nem egész 2 km-t több mint háromnegyed óra alatt megtenni, izzadt hónaljak és homlokok közepette. Egyébként az egész utazás meghitt gyászhangulatban történt, hiszen nem kevés anyagi elszámolnivalóm van a 'schola irányában, és elviekben vizsgáznom sem szabadott volna. Ja, felettes...anyámék válásáról ne is beszéljünk, harmadszorra is ugyanolyan móka, mint először volt-bár arra nem is emlékszem, sebaj.

Végülis majd' 11-re oda is értem. Géza bá'-val (ezt hogy kell írni?) kedélyesen átvettük az addig tanultakat - bár a lista nem túl hosszú-, és az ebédszünet után neki is álltunk a vizsgának. Először elmélet, mindenkinek egy kis cetlit kellet húznia.

1.) Tegye üzemképessé a kamerát! Nullázza ki a menüjét, a Time code-ot, tegye be a kazettát, vegyen színcsíkot, állítsa be a hangsávokat egy alap-felvételi helyzetbe, állítson fekete- és fehér balanszot! Tegye fel a kamerát a statívra!

Itt kezdtem el érezni hogy talán még sincs ez a nap annyira elbaszva, hiszen a 8 kérdésből ez volt az egyetlen, amit tudtam (ezt anno a kisérettségin is eljátszottam 20 tételből :D ). Ha nem is "vállból", de túlvoltam rajta 5 perc alatt, jól megfeltem (kb. 4-es). Az elmélet után 3 snittet kellett készíteni egy adott srácról, aki árnyékban a fának támaszkodott, majd napsütésben (persze pont nálam ment el a Nap) ült egy padnál. Egy egészalakos, egy szekond plán, és egy tetszőleges kameraállású snitt, szépen megkomponálva nem is olyan egyszerű feladat, mint aminek tűnik. Miután befejeztem, elsiettem, hiszen várt a pálya! A foci meglehetősen jól ment hozzám képest, ami szintén jót tett a lelkivilágomnak-ahogy a Spanyolhonból (honnan máshonnan) frissen hazatért oldalbordával való találkozás is.

Annak ellenére, hogy ha sikerül kifizetnem a tandíjhátralékot, pozitívan tekinthetnék előre, mégis hónapok óta úgy érzem, hogy egész egyszerűen elpazarlom az életemet-ez többek között szeretett munkahelyemnek tudható be. A napokban viszont felcsillant egy reménysugár a horizonton, mely előrevetíti, hogy talán 31 éves koromban nem sajtburgereket fogok gyártani, és nem a Hattrick lesz életem fénypontja (ugye, Balázs? :( Mire nem jó a közgazdász diploma...). Ráleltem az ún. Lia Iskolára, mely egy ingyenes OKJ-s képzéseket tartó oskola. Érlelődik bennem már egy ideje az elhatározás, hogy elvégzek egy idegenvezetői OKJ-t, hiszen ha van "tantárgy", ami valaha is ment életemben, akkor az az idegen nyelv és a töri. Két szakma nem árt, ha van, főleg manapság. Operatőri állás elég kevés van mostanság, és az előrejelzések sem túl lelkesítőek, turista viszont mindig lesz. Nem ondom, hogy akár a TV-s operatőri, akár az idegenvezetői szakma az álmom lenne, de 'stenem, idővel etetni kell majd a kismálicsokat. Voila, Lia Iskola! 2 év, ingyenes, 400 nyelvóra (ergo nyelvvizsgalehetőség biztosítva), 100 infó óra (ECDL lehetőség biztosítva), és nem mellesleg újra rendelkezhetnék diákigazolvánnyal, ami nem kis mértékben könnyítené meg életemet. Update:gusztustalan dolog az élettől, hogy mióta megtaláltam az iskola honlapját, és egyszer elolvastam a tartalmát, azóta nem nyílik meg az oldal...

El is gondolkoztam...én leszek a világ első filmes szemléletű idegenvezetője. Sétálok a Hősök Terén, és azt magyarázom, hogyha a kedves vágottszemű pénzköltők valami furcsa, nem oda illő dolgot látnak (pl. hogy a vezérek szobrai alatt éppen amatőrpornót forgatnak), akkor ne ijedjenek meg, csak nem kell annyi Videodrome-ot nézni. Vagy esetleg egy templomnál az összes útba kerülő galambot agyonlőném arra hivatkozva, hogy csak egy halhatatlan bosszúálló védőangyala volt. Vagy ha egy nytitttetejű buszon furkiázunk, és értetlenkedve bámulják a sok csövest, biztosítom őket, hogy ne aggódjanak, ezek nem hómlessz álcába bújt hatalmas sáska-termesz hibridek. Szájfer!

Végre...

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Mon, 06 Apr 2009 19:15:00 +0000

...ismét süt a nap!

Dara elemezgetés

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Sun, 22 Mar 2009 23:03:00 +0000

Mindig is szerettem a darálós filmeket, legyen az horror, akció, történelmi film, vagy bármi más. És ezzel nem csak én vagyok így. Általános igazság, hogy a mai világban két dologgal lehet valamit biztosan eladni: szexel és erőszakkal. Ez az emberi agy, fantázia aberráltabb, állatibb oldalának köszönhető, mely minden személynél máshogy jelentkezik, de szüntelenül ott motoszkál a fejekben. És így, a brutalitás mozivásznon való "tündöklése" is nagy múltra tekint vissza: a fekete-fehér időkben elég a szürrealista filmek többségére (pl. Bunuel Andalúziai kutyája, vagy Öldöklő angyala), a technika fejlődésével pedig a horrorokra, modernebb akciófilmekre (értendő inkább a háborús filmekre) gondolni. A rémisztgetős filmek kb. 2%-ban lehet komolyan venni a vásznon alkalmazott vérontást, és aki ezt teszi...hát egészségére. De aki egyfolytában kardoskodik ellene, kampányol az ilyesfajta erőszak társadalomra-kiemelten a fiatalokra- gyakorolt hatására(bár ez a tendencia az utóbbi években átállt a virtuális erőszak, a videójátékok világára), az inkább maradjon csöndben, és nézze a jobbnál-jobb, értékektől ugyancsak mentes, de annál borzalmasabb műűűvészfilmeket, és hatására pumpálja magába a fincsi anyagokat, biztos jobb lesz neki. Ha választanom kéne a Taxidermia és a Videodrome között, hát gondolkodás nélkül megnézem ötször egymás után Cronenberg remekművét.

Természetesen azért az idő múltával a direktorok átestek a ló túloldalára, de erről majd később. Hogy miért is írtam ezt a hosszúra sikeredett bevezetőt? Mert rövidebb (relatíve) kis elemzést, értékelést, neadjisten kritikát szándékozok írni két, általam többé-kevésbé várt filmről: A Megtorló folytatásáról, és a 11-ik Péntek 13 filmről. Csapjunk is a lovak közé!

A Megtorló 2

Frank Castle az általam igen kedvelt képregénykarakterek közé tartozik, pedig aztán semmi különleges nincs benne-gonosz ábrázat, koponya a mellkason, írtja a rosszfiúkat. A képregényt egy mégis sajátos, pánisörös sötét hangulat és brutalitás jellemzi, amely miatt érdemes olvasgatni a füzeteket. Sajnálatos módon igen kevéshez volt szerencsém, de az internet segítségével igyekszem bepótolni a lemaradásomat Megtorló ügyben.

A Megtorló 2 tipikusan az a film, mely az alapoknál lett elcseszve. Hiszen hiába egy jó rendező, tehetséges stáb, jó színészek, ha a forgatókönyv egy ócska, tűzrevaló hulladék. No persze az említett jelzők a stábot, színészeket esetünkben csak ímmel-ámmal fedik, de a mondanivalóm azt hiszem leszűrhető.

Az első Megtorló filmmel sokakkal ellentétben a világon semmi bajom nem volt (hacsak az nem, hogy Travolta élete egyik legszarabb alakítását nyújtotta). A képregény által felvázolt alaptörténetet kb. egyáltalán nem követte, sok töltelékkarakter volt benne, és hangulata sokféle volt, csak Megtorlós nem. De nem szabad elfelednünk, hogy ezt a bizonyos hangulatot, ill. annak hiányát csak a képregényesek keresik az adott filmekben, a "mezei" nézők nem - és amíg ők vannak többen, a készítők nem fognak vele túlzottan foglalkozni. Mezei szemmel a Megtorló egy átlagos akciófilm, teljesen korrekt főhőssel (Thomas Jane), látványos akciójelenetekkel. Tipiköl szombat esti mozi. Számomra csak az annyiszor emlegetett brutalitás hiányzott belőle, hiszen
a Megtorló történetének szerves részét képezi-és miután a mezei nézők nagytöbbségének is sokkal jobban tetszett volna tőle a film, érthetetlen, miért olyan sterik a film, amilyen.

A folytatásban a brutalitás a helyén van-túlságosan is. Mivel akciófilmről, nem horrorról beszélünk, az eltúlzott, komolytalan gyilkolási módok csak mosolyt csalnak a néző arcára-főleg, hogy szarul vannak kivitelezve. Nem tetszett túlzottan a film, csak az bánt, hogy egy értelmesebb szkripttel, ami valljuk be, igazán nem nagy kihívás hálivúdban, egy százszor jobb filmet kaphattunk volna, ami méltó lenne a címszereplő hírnevéhez.

Miért is rossz a forgatókönyv?

Képtelen vagyok elhinni, hogy Nick Santora, Art Marcum, és Matt Holloway - tehát három, HÁROM író-képtelen volt egyetlen értelmes karaktert kiagyalni, és hogy a filmek dialógusai kb. olyan színvonalúak, mintha én írtam volna őket (aki ismeri a forgatókönyveimet, tudja miről beszélek:). Borzalom. A főgonosz egy ideig szimpatikus volt. Billy Rusotti (Dominic West tűrhető alakításával) egy nagypofájú, magát kiskirálynak képzelő gengszter, akit Frank barátunk egy üvegörlőbe (vagy mibe) hajít, de élve megússza, és plasztikai sebészének "hála" egy összefércelt arcú csúnyabácsi lesz belőle. Első blikkre teljesen a hannibál Mason Vergere, de ott jobbak voltak a sminkesek. De ezzel még mindig nincs baj, kell a csúnyabácsi egy ilyen filmben. De amikor lezajlik a "Hey Billy! - I'm not Billy, Billy is dead! From now, call me...Jigsaw!" (Hé, Billy! - Nem Billy vagyok, Billy halott! Mától hívjatok...Jigsaw-nak!) párbeszéd, sírva borultam az asztalra a röhögéstől. Jigsaw amúgy képregényből adaptált karakter, és nem is a meglétével van a baj - hanem a "használatával", hogy úgy mondjam. Rendkívül komolytalan. Mellesleg öltözködése kirívóan emlékeztet a Batman füzetek és filmek Kétarcára, ami mínuszpont. De ezzel még nincs vége! Miért ne legyen Bil...Jigsaw-nak egy őrült bátyja, aki az elmegyógyintézetben senyved, és nem mellesleg kannibál? Tökéletes párost alkotnak! Doug Hutchinson (filmbeli neve: Loony Bin Jim, hát milyen név ez, a kurva életbe?:D) olyan, mint egy (nagyon) gyenge Ray Liotta, aki ráadásul szarul játssza az őrültet - kérdés, akkor miért kapta meg a szerepet? Pacsi a castingnak.

Van még egy kicsit zavarodott aktakukac zsaru, egy feka FBI fejes, csúnyán néző, Martin Sheen-utánzat rendőrkapitány, és egy dagadt fegyver...csempész, vagy valami, Frank haverja (Wayne Knight, nem tehetek róla, de mindig vártam, mikor köpi pofán a Dilophosaurus:). Bődületes, Oscart az íróknak!

Sajnálattal konstatáltam, hogy a folytatásban nem Jane játssza főhősünket, és az első 5-10 percben Ray Stevenson nem gyakorolt rám túl nagy hatást. Olyan, mint egy robusztus, gonosz, borostás Kevin Spacey. De ahogy haladt a film, úgy barátkoztam meg vele, és azt kell mondjam, jó választás volt! Míg Jane csak bambán nézett ki a fejéből, Stevenson szemében mindig ott motoszkál a szomorúság, a bánat - és az őrület. Ha lesz pánisörhárom, remélem bevállalja a főszerepet.

Miután kritizáltam a szereplőket, kritizálom a technikát is (a sztorira nem pazarlom a szót). Említettem a túlzásba vitt brutalitást. Nos...önmagában a stílussal nem lenne baj, de valami hihetetlen, hogy a hollywood-i, fizetett effect supervisorok ennyire komolytalan munkát tudnak végezni. Minden önfényezés nélkül, 3 VideoCopilot tutorial után én jobb fejszétdurranásokat, emberfelrobbanásokat stb. tudtam volna szerkeszteni. Annyira gyermetegek és C feelingüek, hogy a néző szégyelli magát, mert megnézi. Szomorú...

Tehát a Megtorló 2 teljes egészében egyszer megtekintős kategória, egyedül az utolsó 20 perc hoz egy elvárható szintet, a végén még egy satnya poénra is futja. Az első részben nagyrészt helyén volt a hangulat, jó volt a zene, de túl steril és száraz volt. A második egy sallang-és hozzáértés mentes ólom opera, sok-sok vérrel, jó főszereplővel, fogyatékos forgatókönyvvel. Ha az újabb folytatásban, ha lesz, ötvözik a két film erényeit, talán kapunk egy tisztességes Megtorló mozit. Addig marad a játék és a képregények.

Péntek 13 (2009)

Na ez az a film, amit egy ideig mocskosul vártam, aztán mégsem, aztán megint. No de hogy érthető is legyen...

Őszintén szólva hülyét kapok a slasher szériáktól, még ha a horror műfaj egy önmagában igen szórakoztató alfaját képviselik. A filmtörténelem egyik legtúlértékeltebb, leggyökerebb figurájának tartom Freddyt, Michael Myers egy semmitmondó gumimaszkos emberke, akinek szar a maszkja, hiába van mindig Halloween, és a szegecseltfejű Hellraiser sem szívem csücske. Egyetlen kivétel van, az pedig Jason. Pedig ő sem "eredetibb", mint a többiek, de számomra valahogy mégis más. Egész egyszerűen odavagyok érte bavallom, valahányszor meglátom a vásznon/képen/képernyőn/monitoron, fülig ér a mosoly a búrámon az örömtől. Azon kevesek egyike vagyok, aki még az amúgy förtelmes Jason X-et is örömmel tudja nézni, míg meg nem jelenik a robotdzsézön. 2 éve még egy Péntek 13 forgatókönyvet is elkezdtem írni, de aztán persze abbahagytam-de lehet, hogy nemsokára újra nekiállok.

Egy szó, mint száz, imádom Jason-t!

Éppen ezért örültem neki, amikor megláttam, hogy remake készül belőle. Mint minden értelmesebb ember, én sem vagyok oda a mai remake lázért, de a slasher újragondolások alaptörténéseik és múltjuk miatt egészen más kategóriát képeznek. Hiszen egy slasher széria lényegében önmaga remake-je, csak mindig más sztorival. Hiszen mi az alap? Van egy őrült gyilkos, aki hogyhogynem, gyilkol. Aztán megölik. Aztán feltámad a második részben, ahol megint megölik. És így megy 9-10-11 részen keresztül. A lényeg mindig ugyanaz...a gyilkolás legváltozatosabb formái, minnél több áldozattal (az ezzel kapcsolatos bodycount fogalmat is a Péntek 13 égette bele az (amcsi) köztudatba). Íly módon ha a remake követi a receptet, rossz nem sülhet ki belőle. Hiszen őszintén, a slashereket is csak a balga ember veszi komolyan, annak ellenére, hogy afféle paródiának csak az Elm-szériát szánták, a többit komolyan vették (ezzel úgyérzem egyedül voltak). Pl. a Freddy vs. Jason már alapból félig vígjátéknak lett szánva, és egy kifejezetten élvezhető baromságot kaptunk 2003-ban (amikor Jason szarrá veri Kruegert ugráltam örömömben mint egy kisgyerek karácsonykor a fa alatt:). Színvonaluk mindig is a béka segge alatt volt, nem is azért szeretik őket. Tehát ismét egy szó, mint száz, vártam a remake-t!

A lelkesedésem halálugrást követett el, amikor megláttam, hogy 90% valószínűség szerint az általam hőn szeretett, isteni tehetséggel és látásmóddal rendelkező Michael Bay rendezi a filmet (remélem azért az iróniát érezni lehetett), főleg, hogy egy ideig úgy volt, hogy Tarantino is rendezheti. Tehát nagyon szomorú voltam, de aztán kiderült, hogy Bay csak producerkedi inkább a filmet, a rendezői széket pedig az első, amúgy egész kellemes Texas-i láncfűrészes remake-t elkövető Markus Nispel örökölte. Ekkor megint reménykedni kezdtem.

A filmben pedig nem csalódtam. Pont azt kaptam, amit vártam, sőt, némely tekintetben a film túlszárnyalta az elvárásaimat! Látszott, hogy a készítők kb. 4-5 részből merítettek (ez a 11-ik része a sorozatnak), ami dícséretes. Azt hittem, hogy a maszk kilétét elrontják, de nem tették: Jason vászonzsákba (vagy mibe) csomagolt fejjel kezdi az aprítást, ahogyan anno a második részben kezdte, és csak később szedi össze a kultikus hokimaszkot (az eredeti szériában a harmadik rész vége felé tett szert a sporteszközre), és az is nagyon tetszik, hogy egy kicsit bekukkanthatunk Jason magánéletébe is (na nem úgy). Látjuk a föld alatti járatokat, ahol él, rejtőzködik, ahova áldozatait viszi. Az is nagyon tetszett, hogy a film első 20 percében legyilkolt fiatal csak a kezdet, az események csak a későbbi sztori előfutárai. Általában a film elején megismert tucatnyi figurával tartunk ki a film végéig (kivel mennyi ideig ugye...), itt nem így van, és ez okos húzás. A film elején semmi felvezetés, semmi duma, 5 perc után már kezdődik az eksön-ez jó! Továbbá örültem annak is, hogy világosban is folynak az események, nem csak éjszaka.

Bár várható "húzás" volt, hiszen remake, hogy nem a 80-as években fog játszódni, hanem a mai modern időkben, ezt is korrektül sikerült megoldani. Sokan hibaként rótták föl a filmnek Jason gyorsaságát, köztük sok rajongó is. Őket nem értem, hiszen a régi sorozatban is gyors volt Jason, aztán amikor kb. harmadjára támadt fel hamvaiból, kezdett "belassulni", míg végül a Freddy vs. Jasonben már a lomha cammogására lett kihegyezve a dolog. Nekem mindkettő bejön, amíg hokimaszkot hord és éles szerszám van a kezében!

Természetesen a történet bugyuta, és jelentkezik a slasher mozik tipikus betegsége-aki már legalább látott 3-4 ilyesfajta mozit, másodpercre pontosan meg tudja mondani, hogy Jason mikor bukkan föl, és mikor öli meg a soron következő csendháborító fiatalt. Lehet rajta vitatkozni, hogy ez rossz, vagy sem, de én amondó vagyok, ez a stílus velejárója, egy Péntek 13 filmet amúgy sem azért néz valaki, hogy majd váratlan pillanatokban jól megijedjen.

Tehát önmagában nem kimagasló film, olyan, mint a többi. Akinek a régik tetszettek, ez is tetszeni fog neki, de aki nem szereti, nem is fogja ettől megszeretni. Én jól szórakoztam a bő másfél óra kempingtúrán, és ha még 10 részt gyártanának le a franchise-ban, azokat is ugyanilyen lelkesedéssel nézném meg. És szereznem kell valahonnan egy ilyen maszkot...Muszáj!

Mára ennyi volt. Megtorló 2 sajna gyatra nagyon, Jason még mindig fél kézzel leveri az összes többi slasher "hőst". És ez így is van rendjén :). És a Péntek 13 zenéjének alapmotívumába még mindig szerelmes vagyok...

Pánikszoba (Panic Room)

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Wed, 11 Mar 2009 22:50:00 +0000

"Ki vagy Te?!" "...hát Raoul."

A Pánikszoba egy tipikusan a közönséget megosztó darab, bár nem annyira durván, mint pl. egy Tarantino film. Egyesek imádják, odavannak érte, mások szerint jó alapötletű, de megvalósításában béna film. Egyesek szerint a karakterek realisztikusak, mások szerint teljesen sablonosak, helyenként sarkítottak. Vannak, akik úgy vélik, a történet izgalmas, jól csavart, mások klisésnek találják. Mindenesetre David Fincher szokása szerint kapott hideget-meleget a film miatt, melyet személy szerint érdemtelenül elfeledettnek tartok (miért lövöm mindig el ezt a közhelyet?). Én egy olyan filmnek tartom, melynek minden eleme némileg sablonos, ám mégis teljes mértékben élvezhető, átélhető - de erről egy kicsit később.

Ha túltettük magunkat a minden szemszögből borzalmas főcímen (gondolok itt a stáblista egyik leggyökerebb módon való előadására), három alakot látunk sétálni a Manhattanen-i utcákon. Meg (Jodie Foster) és lánya, Sarah (Kristen Stewart) lakáskeresőben vannak, éppen az ingatlanközvetítővel mennek az új megvizsgálandó házba, mely a közvetítő szerint egy elszalaszthatatlan lehetőség. Miért is? Egy négyszintes, óriási, kúriának beillő házról van szó, több nappalival, fűrdőszobával, dolgozószobával, lifttel (az előző tulaj mozgássérült volt), egy 60 m2-es kerttel, és mint később kiderül, egy fullextrás pánikszobával. Meg ódzkodik a háztól, érthetően, hiszen mindek két embernek egy akkora ház, amiben elfér három család? (Ebbe a pontba kötnek bele pl. sokan). Sara és a közvetítő unszolására beköltöznek, mondván úgyis Meg férje fizeti (éppen válnak).

Már az első percekből kiderül, hogy anya és lánya viszonya nem mondható teljesen gondmentesnek, de később kiderül, hogy ez nem a szokásos kamaszkori szülő/csemete dilemma, hanem a válásnak tudható be. Egyesek szerint klisé No.2, szerintem kurvára nem az-de lehet hogy csak azért mert elvált szülők gyermeke vagyok.

Miután az első vacsora után lefekszenek aludni, beindul a történet:három alak tör be a házba. Junior (Jared Leto), Burnham (Forest Whitaker) és egy álarcos alak, Raoul (Dwight Yoakam). Kissebb csetepaté (Burnham ellenzi, hogy az ismeretlen Raoul a tudta nélkül bekerült a buliba - egyébként ide köthető egy igen mókás dialógus a filmben) közben kiderül, hogy mi a rablás célja:a ház Junior nagyapjáé volt, aki el akarja lopni a saját, és testvérei örökségét. Tudtuk szerint nincs senki a házban, ám amior elindulnak felfelé, Meg felébred - és futni kezd Sarah-hoz. A kergetőzés után hogyhogynem, Megék a pánikszobába menekülnek. Igen ám, de ami a rablóknak kell, pont abban a helységben van. Burnham, aki építette a pánikszobát, nagyon jól tudja, hogy sehogyan nem lehet bejutni.

Megkezdődik a kísérlet, hogy "kifüstöljék" a kis családot a szobából, ám a történet nagy fordulatot vesz, amikor Junior elszólja magát:sokkal nagyobb összeg van a szobában elrejtve, mint amiről társait tájékoztatta...

Innentől fogva a történet ecsetelése befejezve, hiszen túl nagy spoilereket durrantanák el. Térjünk vissza az ajánló elején felvázolt, ellentétes dolgokra! Kezdjük a karakterekkel, és az őket alakító színészekkel!

Jodie Foster-t (A taxisofőr, Bárányok hallgatnak, Kapcsolat) én soha nem tartottam akkora színésznőnek, mint amekkorának mondják. Tény, hogy nem tartozik az átlagos színésznők közé (tehetségben persze), de összeségében túlértékeltnek érzem a hölgyet, a Bárányok hallgatnak c. fergeteges alapvetésben nyújtott alakításáért Oscart kapott, holott semmi mást nem csinál a filmben, csak sír...misztikum számomra a díjazás.
Közös csak annyi van a két filmben, hogy néhol-néhol visszaköszön Clarice Starling nyomozó üveges tekintete, szipogó orra, de lehet, hogy csak az arc teszi, mindenesetre engem sokszor déjà vu "kergetett". Fosterrel nincs gond, alakítása teljes mértékben hihető, sallangoktól mentes. Ja persze sablonkarakter, hiszen anya, aki harcol, hogy a gyerekének ne essen bántódása. Még ilyet...fene a pofáját!

Kristen Stewart (Birtokviszony, Kegyetlen faj, Alkonyat) játssza a kb. 13-14 éves Sarah-t. Tökéletesen alakít, Hús kolléga rövid és velős vélemény-nyilvánítása alapján először és utoljára ebben a filmben. Erről érdemben nem tudok nyilatkozni, megjegyezném viszont, hogy hozzá köthető az egyetlen igazi, vérbeli klisé a sztoriban, méghozzá az, hogy cukorbeteg. Ahhoz képest vedeli a kokákólát a film elején...Tisztelt Fincher úr, máskor ilyenekre odafigyelni! Óriási baki, de csak az köt bele minden erejével, aki mindenáron bele akar kötni valamibe. Én elnéztem a dolgot.

Jared Leto-ra (Rekviem egy álomért, Harcosok klubja, Nagy Sándor) először rá sem ismertem, bevallom. Ő alakítja a pénzéhes, a rablást teljes egészében kitervelő Juniort (jahahahaj de sablonos név hajajajajaj...). Ő veszi be a buliba Burnham-et, majd később Raoul-t. Karaktere bár sablonos, hihető is egyben. Nagyravágyó fráter, aki 2 évig gondozta haldokló nagyapját, hogy "tisztességes" részesedése legyen az örökségből, de aztán úgy döntött, hogy lenyúlja az egészet. Leto kitűnő színész, itt is kisujjból kirázza az amúgy teljes mértékben az amerikai mintájú pattogós fekára szabott karaktert (örök hála Finchernek, hogy ez nem jutott eszébe...). Perfekt!

Forest Whitaker (Szellemkutya, A fülke, Az utolsó skót király) a - hangsúlyozom sablonos - lelkiismeretes, ártani nem akaró feka, aki csak a gyerektartást akarja fizetni a részéből. Whitaker baromi jó színész, és ezt itt is bizonyítja. Nyilvánvaló amerikai trend, hogy egy filmben minimum kell lennie egy nig...afroamerikainak, aki a jófej karakter - évek óta talán a Pánikszoba az első film, amiben ez nem zavar. Aki ismer, tudhatja, hogy ez tőlem mekkora elismerés :). Nem tudok többet hozzáfűzni, élmény nézni a játékát!

Dwight Yoakam, azaz Raoul...na ő valóban egy igen sarkított karakter, ő a Gonosz. A semmivel nem törődő, mindenkibe belekötő, nagypofájű bűnöző. Az alakításával nincs gond, és igenis kellett egy ilyen karakter a filmbe - Raoul a feszültség fő forrása, a történet kulcsfontosságú csavarainak egyik leggyakoribb előidézője. És erre a történetbeli szerepre csak egy teljesen gonosz karakter a megfelelő, ez tény! Nem baj, sablonos... (plusz szimpátiapont Faust mindenkori örök kedvenc focistájával való névrokonság miatt :).

Ezzel átvettük az igazán fontos szereplőket. Hátravan még Meg volt férje, Stephen (Patrick Bauchau), kinek igen fontos szerepe van, de azért nem kell mindent a Kedves Olvasó szájába rágni...Remélem leszűrődött a véleményem, hogy bár a karakterek valóban sablonosak (mondjuk ebbe is belemászhatnánk, hiszen mi nem sablonos, ami életszerű?), de a történet szempontjából ez a sablonosság fontos, hiszen folyamatos ellentétek aakulnak ki emiatt, ami gördíti előre a sztorit. Más részről én még nem találkoztam nem klisés rablóval, vagy anyával - én vagyok hülye? :S

Egy kicsit a dramaturgiáról, ill. a hangulatról. A Pánikszoba vérbeli Fincher film, annak minden előnyével és hátrányával (van ilyen?). Azt hiszem nem túl nagy spolier, ha elárulom:a kezdő és záró képsorokon kívül külső teret elvétve, napfényt pedig egyáltalán nem látunk. A hatalmas ház a festék, a bútorok, szőnyegek nélkül egy hatalmas, szépen kivitelezett börtönné válik, melyben a pánikszoba a luxuscella. Az egész film nyomasztó hangulatot áraszt magából, de nem úgy, mint pl. egy Cronenberg filmnél. Itt érezzük az ürességet, a paradoxont, hogy a ház méreteit tekintve három, törpének tituálható ember tartja fogva Meg-et és Sarah-t. A feszültség mindvégig tapinható, ahogy sem a rablók, sem a pánikszobában raboskodók képtelenek kezelni a helyzetet. Fantasztikus hangulat, amire a képi világ, és az azt jellemző megoldások rakják fel a koronát:az operatőri munka a filmes művészet egyik legnagyobb teljesítménye. Fincher, Darius Kondhji és Conrad W. Hall irányításával a kamera előtt egyszerűen nincs akadály. A kép "átmegy" a korlátokon, az ablaküvegen, a falon, a résnyire nyitott ajtón, kulcslyukon, stb. anélkül, hogy bármiféle vágással oldanák meg ezt az átmenetet. A kamera röpköd az emeletek között, a konyhapulton (bár ezutóbbi nyilvánvalóan utómunkálat során született meg), egész egyszerűen zseniális! A technika, ahogyan a cselekmény egyre bonyolódik és gyorsul, úgy szorul háttérbe sajnos, de akárhányszor látom, ámulatba ejt.

A mjúzik...Howard Shore szokásához híven a hangulathoz tökéletesen illő, önmagában is kellemes hallgatnivalót biztosító OST-t komponált. Perfekt!

A Pánikszobával Fincher ismét megmutatta, hogy egy alapvetően jó sztorival rendelkező, ám több elemében is sántikáló, neadjisten SZAR forgatókönyvből is tud készíteni egy több, mint élvezhető filmet (az úriember szerintem az Alien 3-al is ezt tette, és azt hiszem ezzel a véleményemmel egyedül vagyok ezen a bolygón - de persze az A3 egy merőben más kategória). Tény, hogy a film nem akkora durranás, mint a Harcosok klubja, a Hetedik, vagy a frissen bemutatott Benjamin Button (mely ismét az Oscar-díjátadás betegségeit mutatva alig nyert valamit, szemben a szánalmas, primitív, együgyű, szentimentális és banális Gettó milliomossal), de szerintem mindenki bátran tehet vele egy próbát! Max. egy könnyű szombat esti mozit lát benne - annak is kitűnő! Én nagyon szeretem...egy nyolcas ez Faust Huggers-mércéjén.

8/10

Pánikszoba (2002)
rendezte: David Fincher
szereplők: Jodie Foster, Forest Whitaker, Kristen Stewart, Jared Leto, Dwight Yoakam

Mivel a Fear Huggerst szerintem csak én olvasom, mostantól posztolgatom ide is az ajánlóimat...legalább Ti is olvashattok valamit!

A heti adag

darrenfaust@citromail.hu (Faust) — Fri, 06 Mar 2009 21:27:00 +0000

Újabb semmitmondó post következik! A mai 'scholás órák alatt készült két jobban sikerült szösszenet ím ezen sorok alatt!

Az Igazgató Úr félresikerült karikatúra-próbálkozása szétmállott fejű Schwarzivá avanzsált.

Róla már meséltem...