2010. május 30., vasárnap

A Nyomorultak

Péntek délután felszállok a 3-as metróra. Ahogy belépek a dupla kapun, megcsavarja az orrom egy gusztustalan szag, amit még általános iksola technika óráról jól ismerek.

Éppen ülnék le, amikor ismét megcsapja az orromat, sokkal erősebben. Lenézek. Egy 18-19 éves, fekete kamubőr ruhás cigánysrác (kövezzetek meg akkor is leírom) rácuppan egy, a belső zsebéből kilógó nejlonzacsira.

Hát persze, a jó öreg szipu, a jó öreg technocol.

Gyorsan arrébb is megyek, hiszen alapból a szagtól nem lehetett megmaradni, plusz elég aggresszív volt az illető tekintete. Ahogy körbenézek, mindegyik utas méla undorral tekint rá.

Aztán egyszer csak elkezd folyni az orra. Hangosan kér mindenkitől zsebkendőt, senki felé sem néz. Íg emgy ez 3 percen keresztül. Aztán...feláll egy szakadt, pálesztől bűzlő, igazi Blaha Lujza téri koldus punk, és ad neki egyet, majd leszáll.

Van egy olyan érzésem, hogy ha éppen nem utazik velünk a pánkznétdeeed pólós jellemfigura, még ma is folyik az orra szegény kivetettnek.

Érdekes dolog ez, ennyire érzéketlen lenne a társadalom? Ez most önkritika is, hiszen felőlem akár ott helyben megdögölhetett volna a saját ragasztós taknyában, egy hajszálnyi sajnálatot nem éreztem volna.

És egy, hasonlóan lecsúszott figura segíti ki. Vagy saját élményéből adódóan esett meg rajta a szíve, vagy ez egy kölcsönös tett, amit csak a nyomorultak tesznek meg egymással. Érdekes volt látni az öregasszonyok, diplomaták, plázamajmok, külföldiek, és -van egy sejtésem-a saját arcomat is az eset láttán.

Nem mindennapi élmény volt.

4 komment:

Névtelen írta...

ez az eset még az enyhébb, hiszen az írás alapján elég visszataszító (szipu, agresszív tekintet stb.) ember lehetett, de ha látnak egy olyan embert, aki nem hibás azért, amilyen (pl.:vak, mozgássérült stb.), az emberek nagy része csak egy pillantást vet rájuk, elkönyvelik őket "selejt"-nek, majd nagyon igyekszenek máshova nézni, nehogy segítséget kérjenek tőlük.
érdemes ilyen dolgokban is megtalálni az "arany középszert" és olykor különbnek lenni a többieknél.

Névtelen írta...

Aki hülye, haljon meg. Én is veled értek egyet, hagytam volna megdögleni a saját szipus taknyában... Nem tudom megmondani, hogy miért, de én sem adtam volna neki... Talán az undor, vagy egyszerűen csak az, hogy ez tényleg selejt, és semmi haszna a társadalomra nézve, akkor meg minek éljen? :D

Pipita

Fasten90 írta...

Hali!

A szavazással kapcsolatban az a kifogásom, hogy csak 3 igazán pesszimista válaszlehetőség van.. :D
Olyan miért nem volt, hogy "Bocs, érettségim van, folyton tanulnom kellett, régen azért kommenteltem... :D"
Vagy "Kommentelek MSN-en"

Egyébként részvétem a történet miatt. Én nem tudom mit tettem volna... Talán mert az a legegyszerűbb, hogy nem foglalkozok vele, ezért nem csináltam volna semmit...

Mykee írta...

Szerintem a történet szempontjából 0 jelentősége van, hogy cigány volt-e vagy sem. Csak te egy ilyen rasszista fasz vagy és kényszert érezel, hogy mindenképp leírd különben nyugtalanul fekszel le este. Ha magyar vagy magyarnak látszó lett volna, meg sem említed pedig legalább annyi szipus, drogos, gyilkos stb van magyarok között is. De mindegy, ez vagy te.

A másik meg az, hogy lehet hogy a "lecsúszott" punk arc megvesz téged kilóra. Fogalmad sincs milyen ára van egy-egy kabátnak, pulcsinak, bakancsnak amit a punkok hordanak. A múltkor láttam valahol egy ilyenk pánksznátded pólót 4 rongyért. Az, hogy ócsó bort isznak meg trógernek néznek ki, az csak a stílus része.

De jól érzed egyébként. Nem az a szomorú, hogy valaki technocolt szív a metrón, hanem az, hogy mindenki undorral néz rá és még egy rohadt zsebkendőt is basznak adni neki. Bele se gondoltok, hogy vajh miért szív. Lehet azért mert olyan kurvajó az élete.

Én tuti adtam volna neki zsepit és nem azért mert ilyen csupa szív szeretet new age hippi radikális anarchista és egyéb összeférhetetlen és fontoskodó jelzőkkel illethető arc vagyok és nem is azért mert le vagyok csúszva. (de szép mondat lett) Inkább azért mert nem kerül nekem semmibe az a zsepi, 5 másodpercig tart míg odaadom és aztán befogja az arcát és visszaül szipuzni. Utána meg mindenki nézheti tovább, meg nézhetnek engem is hogy nem vagyok én normális.