Az Apocalypticát még hajdanán, a rockzenével való barátkozásom kezdeteinél ismertem meg, méghozzá a Guano Apes énekesnőjével, Sandra Nasic közreműködésével készült Path(Vol 2.) című szám "segítségével". Lenyűgözött az (azóta kvartetté bővült) trió zenéje - metál csellóval játszva, egész egyszerűen fantasztikus, más szó nincs is rá. Lelkesedésem a banda iránt azóta sem csökkent. Tökéletesen, egyedülállóan ötvözik a metált a komolyzenével, olyan különlegességet nyújtanak, amit senki más a jelenkor metal-szcénájában.
Jelen lemezajánló tárgya nem mai darab, egészen pontosan 2005-ös megjelenésű a nemes egyszerűséggel Apocalyptica című lemez, mely véleményem szerint a tébolyult finnek karrierjének zenitje (a szakma és a rajongók inkább a tavaly megjelent Worlds Collide-ot tartják annak), egy fantasztikus hallgatnivaló, nem csak a fémzene kedvelőinek. Az egész album teljesen letisztult és átgondolt, egyetlen odaillő szám (mit szám, hang) nincs a 11 szerzeményből-a Worlds Collide szerintem ebből a szempontból elég nagyott bukott.
Az indító szám a Life Burns, melyet még azok is ismerhetnek, akik nem mozognak annyira otthonosan a rockzene világában, hiszen nagy sláger volt anno. Szélsebes szerzemény, ahol az a Lauri Lyönen énekel, aki kismilliószor megbotránkoztatta már az igényesebb füleket és szemeket a The Rasmus nevezetű bóvlizenekar frontembereként. Itt nem nyávog, nem vinnyog, és lám kiderül:ennek a srácnak nincs is rossz hangja! Más kérdés hogy azóta se használja semmi értelmesre.
Ezután két instrumentális szerzemény következik, egyik jobb, mint a másik. A Quutamo egyszerre gyors és lírai, varázslatos darab. A Distraction az egyik legjobb szám a lemezről, erősen hasonlít a Quutamora és a későbbi Fisheye-ra, utóbbira főleg tempójában. Kicsit vészjósló hangulattal megáldott, kifejezetten pörgős darab.
Megérkeztünk a Bittersweet-hez. Bezony, a régen (túl) sokat sztárolt koprodukció a csellósok, Lauri és Ville Vil...Való Vili...Váll Valla...tehát a HIM frontembere között. Lauri itt már előveszi kiherélt stílusát, szerencsére Valo mély baritonja kiválóan ellensúlyozza. A zene pedig...maga a varázslat. Komor és melankolikus, de felemelő is egyben, ahogy azt megszokhattuk (báff ekkora közhelyet).
Az ötödik, Misconstruction névre hallgató szerzemény visszatér a Quutamo-Distraction irányvonalra-tisztes tempó, hibátlan szám.
A Fisheye egy roppant kellemes, sokszínű "bólogatós" szám, koncerten ez a 4 perc igencsak megdolgoztatja a nyakizmokat. Tökéletes!
Nincs Apocalyptica lemez minimum egy szívszaggatóan bámulatos lassú szám nélkül. A Farewell egy gyönyörű és szomorkás ballada, egy-egy rosszabb pillanatban könnyen megríkathatja az embert. 5 és fél perc tömény érzelem, a dallam egyből az ember fülébe férkőzik, és nem mászik ki onnan soha többé.
Miután kipityeregtük magunkat, a Fatal Error picit felébreszt, kirángat az álomvilágból-hogy aztán a Betrayal/Forgiveness tőből leszakítsa a hallgató fejét. Elképesztő az az energia, ami ebben a számban leledzik, az ember el sem hiszi, hogy egy vonós hangszerből ilyen hangokat is ki lehet hozni. A vendégdobos Dave Lombardo (Slayer, Testament és még ki tudja hány együttes) itt aztán kiad magából mindent, és megmutatja, miért is a világ egyik legjobb dobosa. Nincs rá más szó, a Betrayal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főikola leendő Metal szakán definíció lesz a nagybetűs ZÚZDA fogalmára.
Miután szétvertünk magunk körül mindent, és visszaraktuk fejünket az őt megillető helyére, térjünk rá személyes kedvencemre:merüljünk el a Ruska mindennél gyönyörűbb, és szomorúbb világában. Lágy billetyűfutam kíséri ezt a csodálatos balladát, melynek refrénje hallatán a legkeményebb tököscsávó is megborzong. Szavakba nem tudom önteni, mit jelent nekem ez a szám...
Zárótételként a Deathzone következik, mely mintha vissza akarná terelni a hallgatót a valódi, zord világba. A pergő dob és a mélységesen búgó cselló elegye világvége hangulatot áraszt magából, míg teljesen el nem csendesedik. Találó a cím...
Ez lenne tehát a mostanság letöbbet hallgatott albumom. A beakadt lemez szó szerint értendő, hiszen napok óta csak elvétve hallgatok mást. Remélem meghoztam a Kedves Olvasó kedvét egy kis zenehallgatásra! Higyjétek el, megéri, igényesebb zenét a mai világban nehezebb találni-persze lehet azért. Nem csak metálarcoknak!
