Pénteken Telescholás gyakorlaton voltam (pár óra alatt sok mindent tanultam, megint gondolhatom át a Chop poker forgatókönyvet...), ebédidőben pedig két kollégámmal kivonultunk a stúdióból élelemszerzés céljából portyázni az utcára. Az üvegajtón Mészáros barátommal szinte egyszerre mentünk ki, egy kedves, 30-as éveiben járó, jómódú hölgy pedig (aki a kilépésünkkor még méterekre volt az ajtótól) egy megvető pillantással a következő, rövid idő alatt kultikussá váló szavakat ejtette ki:
"Helyes bunkók!"
Semmi vessző a két szó között, ne tessék félreérteni. Így:helyes bunkók. Nem álltunk vigyázba mind a ketten, nem vártuk meg és álltunk félre becses útjából, és a hölgyemény egy olyan szóösszetétellel summázta ezt a teljesítményt, ami mellett még egy nyelvész sem tud szó nélkül elmenni.
Mindenesetre levontuk a megfelelő következtetéseket: helyesek vagyunk! Jíhihihííh!:)
De nem ez volt az egyetlen érdekes pszcihológiai momentum ezen a napon. Fel nem tudom fogni, hogy milyen jogon sértődik halálra egy büdös, koszlott, vörös fejű (ergo alkoholista)hajléktalan csöves, mert nem adok neki pénzt feltehetően alkoholra, és nem veszem el a gombás, üszkös, penészes, leprás kezéből a Fedél Nélkül c. folyóiratot. Egész egyszerűen leszarom az empátiát, ill. annak hiányát, ez gyalázat, komolyan mondom.
Ezen eset után rémlett fel bennem: ha a körülöttünk lévő világnak mindig lehetne egy bármiféle háttérzenét "adni", nálam egészen biztosan a Floods szólna. Pest undorító.
Buda viszont rocks! :D
"Helyes bunkók!"
Semmi vessző a két szó között, ne tessék félreérteni. Így:helyes bunkók. Nem álltunk vigyázba mind a ketten, nem vártuk meg és álltunk félre becses útjából, és a hölgyemény egy olyan szóösszetétellel summázta ezt a teljesítményt, ami mellett még egy nyelvész sem tud szó nélkül elmenni.
Mindenesetre levontuk a megfelelő következtetéseket: helyesek vagyunk! Jíhihihííh!:)
De nem ez volt az egyetlen érdekes pszcihológiai momentum ezen a napon. Fel nem tudom fogni, hogy milyen jogon sértődik halálra egy büdös, koszlott, vörös fejű (ergo alkoholista)
Ezen eset után rémlett fel bennem: ha a körülöttünk lévő világnak mindig lehetne egy bármiféle háttérzenét "adni", nálam egészen biztosan a Floods szólna. Pest undorító.
Buda viszont rocks! :D

4 rieksön:
Sosem értettem, mi a nagy cucc abban, hogy ha pénzt adsz nekik, piára koltik. Nézd csak meg, mennyi mindent tanult Clarice a Lecter-regényekben:
"If I leave money out here, will you buy some food?" Starling said.
"No, I'll buy liquor. You can find food. You can't find liquor..."
Ezt diktálja a logika is, mate.
A logika azt diktálja, hogy egy ember, aki jó ha kétnaponta eszik valamit, a kapott pénzt ételre költi. Más kérdés hogy egy alkesznak fontosabb a pia, mint az élelem. De nem azért dolgozok, hogy a pénzemet eligyák, és széthányják egy buszmegállóban, villamoson, vagy csak szimplán odaszarják a járda közepére (monjdjuk ez az ételtől van...).
Még mindig nem érti a Hús. Mi a fákkot érdekel, mire kolti a pénzt, ha már egyszer odaadtad neki? Az attól kezdve nem a tiéd, semmiféle jogosultságod nincs felette.
Ha pedig eleve nem is adnál nekik, miért kell folyton ezzel a piás megjegyzéssel jonni? A grafomán orgazmus felé kozelito "cinikus, de okos faszagyerek vagyok" módszert látom csak benne, viszont ilyen klisés sablonszoveggel ez suckik. Big time.
Szerintem az a felháborító, hogy még hepajkodni mert a hülye csöves. Mert neki ahhoz nincsen semmilyen joga, hogy pénzt követeljen. kérni kérhet, de ha nem kap, akkor így járt.
Megjegyzés küldése